Kérem Várjon!
Cikkek

2010 év első komoly nemzetközi borversenyére, a párizsi Vinalies Internationales-ra 39 országból 3199 minta nevezett. Nem kevés ez, ráadásul 3 aranyérem és 10 ezüstérem is jutott a magyar boroknak, 39 nevezésből ez nem rossz eredmény.

bori
2010. március 4. 09:49:44
Cikkek
Borral ékes vacsoraest

Új időpontban rendezik meg a Gere borvacsorát. Március 4-e helyett április 8-án komponál ételeket Gere Attila boraihoz Ambróczi Aladár, a Fregatt Arizona Pub konyhafőnöke a Fregattban (Pécs, Király utca 21.).

bori
2010. március 3. 12ó
Cikkek
Borversenyt tartották Bölcskén

A település negyvenedik borversenyét rendezte meg február végén Bölcske Község Önkormányzata, a Bölcskei Borbarátok Klub, és az Agro Bölcske. A helyi borok mellett versenyen kívül bíráltak el madocsai, dunaföldvári mintákat, a helyi borokat pedig négy kategóriában zsűriztették a borbírákkal. Az eredmények szerint taroltak a sauvignonok. A borversenyre újvörös kategóriában 84, óvörösben 22, újfehérben 63, ófehérben 19 és rozé/siller kategóriában 18, összesen 206 minta érkezett.
 

bori
2010. március 3. 8ó
Összesen 1979 db találat. 549/660 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
13
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
15
16
17
18
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
22
2014. 09. 22. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
23
2014. 09. 23. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
24
25
26
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
27
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 27. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
2014. 09. 27. 8:00 - 23:00
Vokány Vokány, Vokány
2014. 09. 27. 9:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
28
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 28. 15:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
29
30