A Pécsi Borozó sem hibázta el a Márton-napot, hiszen aki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik! Hát mi megkóstoltunk tucatnyi primőrt, de ehhez segítséget is hívtunk. A pécsi Kalamárisban tucatnyi meg egy borra majd’ tucatnyi bíráló jutott. Decemberben érdemes újra kipróbálni, megkóstolni ezeket a borokat. 

A pénteki Tűzkő-kóstoló a Luca napi varázslatok alatt remek apropó, hogy visszatekintsük egy őszi kirándulásunkra a tolnai dombok közé. A megbeszélt időben Pécsett zuhog az eső. Pedig szüretelni indulnánk a tolnai dombok közé. Azért telefonálunk. Gumicsizmátok van, vagy adjunk? Szóval elindulunk. Mire Bátaapátiba érünk, már eláll az eső. Szüret persze nem lesz, térdig ragadnánk a sárba, így a frissen festett pincébe húzódunk be. Nem mai épület, a nemesi származású Apponyi család építtette az 1700-as évek elején. A fedett előtérben pörkölt alatt duruzsol a tűz, a pohárba meg némi kisüsti kerül. Meg ne fázzunk, amíg bevárjuk a többieket.

Nagy reményekkel vágtam neki ennek kis kadarkázásnak. Az utóbbi időben több érdekessel sikerült összefutnom, úgy érzem, feljövőben van a fajta. Ráadásul nem is akármilyen pincéket választottam, mondhatni biztosra mentem. Ilyenkor először vakon szoktam kóstolni. Mikor ott vártak a poharak, és sorban beleszippantottam mindháromba, igencsak megrettentem. Fülledt, szúrós illatok fogadtak, nem győztem forgatni a borokat. Szerencsére, ez valami kezdeti lámpaláznak bizonyult: negyedóra alatt szépen kiszellőztek, csak az ijedtség emléke maradt. Elsőre is szembetűnő volt az alapvető eltérés a Takler-bor és a másik kettő között. Míg a Dúzsi és a Heimann kadarka a savakra és a játékosságra építenek, addig Takleréknál a kadarka is igazi vörösbor, komolyabb testtel, szélességgel, érezhető alkohollal.