Az érdeklődés nem hagy alább Szekszárdon, hiszen legutóbb is 140 lelkes borbarát vett részt a BorEgyetemen. Tizenöt gyönyörű, testes, szekszárdi vörösbort kóstoltunk, amikhez Romsics Lászlón kívül maguk a borászok: Heimann Zoltán, Vida Péter, Takler András, Pálinkás László, Sárosdi Judit, valamint a Merfelsz és Fritz Pince tehetséges borászai is hozzáfűztek néhány gondolatot. Ez egy olyan borsorrend volt ami engem legalábbis egy más dimenzióba emelt, és nemcsak arra a két-három órára, míg kóstoltunk, hanem még hazaérkezésem után is hatással voltak rám az illatok, ízek és nem utolsó sorban Romsics László szavai….

A nyüzsgő, Los Angeles-i hetek után jólesett egy kis kikapcsolódás, egy kis nyugalom, ezért felautóztunk Észak-Kaliforniába, Napa völgybe és Sonomába. Itt minden olyan más, gyönyörű, és csak úgy árad a nyugalom mindenfelől. Az idő kifejezetten tavaszias, a szőlők nagy része már megmetszve várja, hogy a természet megadja a jelet, és elkezdődjön újra a nagy verseny. A sorok között virágok nyílnak, a madarak meg már úgy csicseregnek, mintha tudnának valamit, amit mi nem. Ámulva autózunk csodálva a tájat, türelmetlenül keressük azt a nekünk szimpatikus borászatot, ahová betérhetünk, és végre pohárral a kezünkben nyugtázzuk, hogy milyen jó is lesz, ha majd itt lakunk. Az út baloldalán megpillantunk egy érdekes építményt, egy félkör alakú, kövekből épített támfalat, felette kis épület, körülötte szőlők, a kapu melletti táblán pedig a név: Quintessa.

Világos, szinte átlátszó, sárgás-zöldes árnyalattal mutatkozik be. A bontás után visszafogott az illata, nem is annyira fajtajelleges, mint inkább kellemes fehérbor illattal rendelkezik. A szájban gömbölyű, nincsen benne semmi érdesség, mint ahogy nagy test vagy magas alkoholérzet sem. A kortyot a savak vezetik, aztán ropogós gyümölcsök jönnek, semmi sem zöld, de minden nagyon friss.