Szigorúan tilos rezsót tartani a hálóban, de az igazán szabad lelkek erre fittyet hánynak. Ebes úgy guggol kis rezsója mellett napjában többször is, mint egy nomád nép fia a tűz mellett, mint aki melegszik, mint aki óvja-dédelgeti a lángot, amit csiholnia sikeredett. Többnyire teavizet melegít, ősszel gesztenyét forgat, esetleg szendvicset pirít. És egy esős napon, az arborétumi séta során megszületik a nagy idea: összegyűjt egy zacskónyi csigát, hogy csigapörköltet készítsen belőle.

Vannak esték, amikor nem jön össze. A bor. A sor. Úgy, ahogy szeretnénk. Hogy gördülékeny legyen, a borok jók, szépek, finomak, kedvesek. Ha véget ér a vakkóstoló, akkor válogatni tudjunk, mit is szeretnénk visszakóstolni, de legszívesebben mindet. Hát most nem sok bor volt ilyen. Ritkán van olyan sor, amikor a borok harmadát egzakt okok miatt zárjuk ki és még mindig ott van egyharmad, amivel stílbeli problémáink vannak inkább. Vagy brutál gyökérnapja volt egyszerre kilenc embernek. Végül is front volt, vagy nem?

Advent idején minden napra egy bor, bontogatjuk szorgalmasan, a következő négyes is hozott izgalmakat, szerencsére nem lőttünk mellé, minden bornak megtaláltuk a helyét. Az üres palackoknak meg a szelektív üvegzsákunkban. Ahogy Jamie Goode mondja, ne csak kóstoljunk, néha igyunk is.