Kérem Várjon!
Cikkek
A juhfark két arca: Pálffy és Walter

A napokban Walter Gyulánál jártam, gohérért mentem, de végül egy palack juhfark is került a csomagtartóba, nem kis kedvencem ez a fajta, örültem a pécsváradi meglepetésnek. Aztán itthon előkerült még egy juhfark, ez a borhűtőben pihent már egy ideje, Pálffy Gyula 2009-es bora a Káli-medencéből. Nem egymás ellen, de párban kóstoltam meg a két Gyula-bort.

zoranka
2012. november 6. 08:30:39
Cikkek
Molnár Tamás (1953-2012) emléke

Amikor megkaptam a meghívót, igazán megdöbbentem. Molnár Tamás, azaz a villányi Tamás Bátya emlékére szerveztek október 31-én borvacsorát a pécsi Szent György Fogadóban. Idén nyáron hunyt el, mindössze 58 évesen, betegsége következtében. Bennem csak most tudatosult. Az egyik első villányi borkóstolóm a pincéjében volt, a bor és történelem személyes tolmácsolásában senkit sem hagyott hidegen. Idén áprilisban a pécsi Portugieser Napokon még beszéltünk róla, hogy egyszer majd elmondja, mit gondol a borászatról, hogyan készíti a borait. Elkéstem.

zoranka
2012. november 5. 14ó
Cikkek
Borkultúra SzabadEgyetem Szekszárdon

A BorKultúra SzabadEgyetem októberi programja a szomszéd borvidék közeli, mégis sokszor ismeretlen borainak ígéretével nagy várakozással töltött el. A borokat Schmidt Győző, a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter elnöke, a Vitis Bt. alapító tulajdonosa, a Danubiana ügyvezető igazgatója és nem mellesleg a borvidék elnökeként is lelkiismeretesen és gondosan válogatta össze a kóstolandó borokat, a borok bemutatásánál részletesen beszélt a szőlő feldolgozási és borkészítési technológiákról melynek köszönhetően emelte a borkóstoló színvonalát. 

Guld Zsuzsanna
2012. november 3. 9ó
Összesen 1979 db találat. 301/660 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
2015. 04. 02. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
3
4
5
6
7
8
9
10
11
2015. 04. 11. 15:00 - 20:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
12
13
14
2015. 04. 14. 18:30 - 20:30
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
15
16
17
18
2015. 04. 18. 18:00 - 22:00
Sportcsarnok Mecseknádasd, Mecseknádasd
19
20
21
22
23
24
2015. 04. 24. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
25
2015. 04. 25. 14:00 - 0:00
Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
2015. 04. 25. 9:00 - 21:00
Palkonya Palkonya, Palkonya
26
27
28
29
30
2015. 04. 30. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.