Kérem Várjon!
Cikkek
Keddi kóstoló 2014/6

A keddi kóstolók sorát folytattuk nemrég, bár a Húsvétot követő pár nap igencsak húzós-szervezős volt (borszeminárium, Portugieser du Monde és zárásnak egy borszakkör), így csak most jutottam el odáig, hogy a jegyzetekből olvasható változatot írjak meg. Az eleje még nagyon jónak tűnt, a végére bepunnyadt a sor, a vörösek nem voltak kiemelkedők.

zoranka
2014. május 7. 6ó
Cikkek
Keddi kóstoló 2014/4

A múltkor két részre kellett bontanom a keddi kóstolós beszámolómat, most erre nincs semmi szükség. Volt ugyanis két-három termelő, akik vagy sajátos pincevakságban szenvednek, vagy csak nem érzékelik a borhibákat és betegségeket. És ennek ellenére borokat küldtek be. De belefutottunk vagy három dugógyanús borba is, sajnos nem volt másodpalack. Szerencsére voltak jobb tételek is, a gyenge borok miatt csalódott és egyben szigorúbb volt a csapat. De most jöjjön, aki megérdemli.

zoranka
2014. március 13. 06:30
Cikkek
Keddi kóstoló 2014/3, 2. rész

A fehérek és rozék után szokott bekövetkezni a szétlövés. A vörösborok világáról mindegyikünknek határozott, bár részleteiben igen eltérő véleménye alakult ki. Még a címben kiemelt jelző is elhangzott ezen az estén, amikor valaki a többiek által jónak tartott tételt porig döngölte. De hát így szép ez, a végére csak kialakul valamifajta álláspont. Most például az, hogy a 2007-esek jó formában vannak. A régebbi borokat jobban szerettük, mint a fiatalabbak jó részét. 

zoranka
2014. február 21. 06:17:15
Első Előző
1 2
Összesen 4 db találat. 1/2 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2019. Február
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
2019. 02. 08. 8:00 - 2019. 02. 10. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
9
2019. 02. 08. 8:00 - 2019. 02. 10. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2019. 02. 09. 10:00 - 2019. 02. 10. 18:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
2019. 02. 09. 11:00 - 18:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
10
2019. 02. 08. 8:00 - 2019. 02. 10. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2019. 02. 09. 10:00 - 2019. 02. 10. 18:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
11
12
13
14
15
16
2019. 02. 16. 16:00 - 20:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
17
18
19
20
21
22
23
2019. 02. 23. 10:00 - 18:00
Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár
24
25
26
27
28