Kérem Várjon!
Cikkek
Dél-Balaton a szekszárdi boregyetemen

Most, hogy már erősen kifelé tartunk a februárból, bevallom őszintén, igencsak hiányolom a jó időt. Azt az igazit, ami a lányok szoknyáját megkurtítja, a fiúk napszemüvegén pedig  megcsillantja a napsugarakat (ki-ki válasszon érdeklődésének megfelelően, ugye...). Rendületlen tavaszvárásom közepette aztán érkezik egy kis nyári simogatás, palackba zárva, nem is akárhonnan, a Balatonról. Igazi nyarakat idéző fehérekkel, roséval, na és persze némi vörössel, mert a Balatonnál már vörösből is lehet nagyot és szépet alkotni.

szaboberni
2014. február 26. 07:04:08
Cikkek
Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj 2014

Tavaly rendezték meg első alkalommal Eger és Szekszárd közös összefogásaként a Bikavér-párbajt, bár az elnevezés annyiban kicsit csalóka, hogy versengésről szó sem volt. Szerencsére az Egri és Szekszárdi borvidék borászai is felismerték, hogy közösen messzebbre juthatnak, még akkor is, ha a Bikavérről kissé mást mást gondolnak. A közös fellépés egész biztos, hogy erősíti a márkanevet, ami még a közelmúltban sem feltéltenül a magas minőség szinonímája volt. Egy ilyen közös rendezvény viszont kiváló alkalom arra, hogy a teljes kínálatot végigkóstolva árnyaltabb képet kapjunk a pillanatnyi helyzetről.

Burai László
2014. február 24. 07:07:35
Cikkek
Frittmann és Koch a BorKultúra SzabadEgyetemen

Az Alföld Magyarország legnagyobb bortermő vidéke. A hazai szőlőtermés 40-50%-a, az országban kapható bormennyiség fele innen származik. Nagy terület, nagy mennyiségekkel. Tény, hogy az alföldi borok renoméját a kilencvenes évek borhamisítási ügyei igencsak megtépázták. Sajnos sokakban az alföldi borok kapcsán elsőre még mindig a korábbi botrányok, a Soltvadkert-Kiskőrös-Kecel “aranyháromszög” ugrik be. Az előítéletekkel és a múlt árnyaival meg kell küzdeni. 

szaboberni
2014. január 27. 08:39:46
Összesen 331 db találat. 40/111 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30