Most, hogy már erősen kifelé tartunk a februárból, bevallom őszintén, igencsak hiányolom a jó időt. Azt az igazit, ami a lányok szoknyáját megkurtítja, a fiúk napszemüvegén pedig  megcsillantja a napsugarakat (ki-ki válasszon érdeklődésének megfelelően, ugye...). Rendületlen tavaszvárásom közepette aztán érkezik egy kis nyári simogatás, palackba zárva, nem is akárhonnan, a Balatonról. Igazi nyarakat idéző fehérekkel, roséval, na és persze némi vörössel, mert a Balatonnál már vörösből is lehet nagyot és szépet alkotni.

Tavaly rendezték meg első alkalommal Eger és Szekszárd közös összefogásaként a Bikavér-párbajt, bár az elnevezés annyiban kicsit csalóka, hogy versengésről szó sem volt. Szerencsére az Egri és Szekszárdi borvidék borászai is felismerték, hogy közösen messzebbre juthatnak, még akkor is, ha a Bikavérről kissé mást mást gondolnak. A közös fellépés egész biztos, hogy erősíti a márkanevet, ami még a közelmúltban sem feltéltenül a magas minőség szinonímája volt. Egy ilyen közös rendezvény viszont kiváló alkalom arra, hogy a teljes kínálatot végigkóstolva árnyaltabb képet kapjunk a pillanatnyi helyzetről.

Az Alföld Magyarország legnagyobb bortermő vidéke. A hazai szőlőtermés 40-50%-a, az országban kapható bormennyiség fele innen származik. Nagy terület, nagy mennyiségekkel. Tény, hogy az alföldi borok renoméját a kilencvenes évek borhamisítási ügyei igencsak megtépázták. Sajnos sokakban az alföldi borok kapcsán elsőre még mindig a korábbi botrányok, a Soltvadkert-Kiskőrös-Kecel “aranyháromszög” ugrik be. Az előítéletekkel és a múlt árnyaival meg kell küzdeni.