Hagyományainkhoz híven idén sem hagytunk ki a belgrádi borvásárt, borexpót, vagy akárhogy is neveznénk, hivatalosan a BeoWineFairt. Összefogtunk hoteles kolleginákkal, őket a turizmus vásár érdekelte, bennünket meg ugye az kevésbé. Bár a régió legtömegesebb, talán legtöbb kiállítót is vonzó expója ez, horeca, bor és turizmus egy helyen, özönlik a nép, vannak még attrakciók, hol egyiptomi táncosok, hol maskarás tűznyelők, mindig van hova kapni a fejed. A magyar standon is jártunk, idén már a főcsarnokban, jó helyen állt, lehetett volna talán mozgalmasabb, mosolygósabb és vidámabb barakk is, de hát mi így éljük meg a válságot (is). Szomszédaink viszont látszólag ügyet sem vetnek a recesszióra és már délre túl voltunk féltucat kávén, hátbaveregetésen, hárompuszis ismerkedésen. És akkor találkoztunk Maurer Oszkárral.

Február végén tettünk egy villámlátogatást Belgrádban, más munkánk vezérelt bennünket arra, de ha már épp akkor rendezték meg a BeoWineFair nevű borfesztivált a helyi vásárközpont területén, megnéztük, mit kínálnak. Kóstolni nemigen volt szerencsénk, lévén az autóvezetéssel nehezen összeegyeztethető, de barátainktól kaptunk pár palackot, hármat legutóbb fel is bontottunk. Helyi fajták, világfajták, két pincészet. Meg egy rövid kóstolási jelentés.

Egy igazi meglepetés volt számomra az e heti borklub, írja beszámolójában Borturista Sanyi barátunk. Már régóta vártam erre a pillanatra, amikor sorra nyílnak a palackok, és egyre jobb borok kerülnek a pohárba. Méghozzá nem olyan borok, amiket már régóta ismerek, hanem valami új, kicsit ismeretlen. Amikor az ember beleszagol, és önkéntelenül is belehümmög a pohárba, elámul az illatoktól, aztán félve belekortyol, mert ilyen illatok után csak remélni meri az ember, hogy hozzá méltó íz következik, és igen! És ott van! Ez a bor nem más, mint az isztriai félsziget fő fajtája, a malvazija (malvázia).