Kérem Várjon!
Cikkek
Cseresznyét, meggyet a rétesbe

Az idei bőséges cseresznyetermésnek köszönhetően, kedvet kaptam a házi cseresznyés rétes sütéséhez. A cseresznyés rétes készítésének fortélyait talán legszemléletesebben Magyar Elek foglalja össze, „Az Ínyesmester szakácskönyve” című gasztronómiai írásainak gyűjteményében: "Cseresnyés rétest enni júniusi vasárnapokon (esetleg hétköznapokon is) valóban a nyárba hajló tavasz örömeihez tartozik. Különösen, ha már itt van a ropogós, fekete, magyar cseresnye, mely kissé megfesti az ember szája szélét, de olyan jóízű, hogy érdemes érte elviselni ezt az apró kellemetlenséget." (…) Az álmoskönyv is bátran bevehetné bölcsességei közé a lúdhús mellé, hogy cseresnyés rétest enni szintén jó – persze csak akkor, ha jól csinálják. Mert ez a jeles magyar étek is azok sorába került, melyeknek készítése körül súlyos bűncselekmények történnek. Így például határozottan ilyennek lehet bélyegeznem azt a szokást, mely sajnos, sokfelé divatozik, hogy a cseresnyében benne hagyják a magot. Nem is említve, hogy a maggal együtt más egyéb is benne maradhat, igazán kellemetlen dolog, ha a gyanútlan fogyasztó foga minduntalan egy-egy kemény csonthéjba ütközik. Hát csak ki a magvakkal, ha egy kicsit hosszadalmasabb is a munka és felényivel több gyümölcs kell is ugyanannyi tésztához. (...)

Tündér
2011. június 24. 8ó
Cikkek
Spárga teázáshoz

Ha visszaemlékezem azokra az ételekre, amelyeket az éttermekben, vagy a magyar otthonokban készítettek a hetvenes évektől napjainkig, leginkább a spárgát hiányolom közülük. Közel sem kapott olyan szerepet, mint amilyet (főleg most már spárga rajongóként állítom) megérdemelt volna. Már az a kép tárul elénk és elég a gasztroblogokra vetni egy pillantást, hogy egyre többen próbálják ki, és szeretik meg a spárgát. Ha megtaláljuk a számunkra megfelelő receptet, elkészítési módot, a spárga rabul ejthet, és könnyen szenvedélyes rajongóivá válhatunk. Népszerűségét nem is lehet hasonlítani a néhány évtizeddel ezelőttihez, de ennek ellenére előfordul, hogy a spárgaszezon közepén több üzletet, piacot kell végigjárni ahhoz, hogy legalább egy-két csomag friss hazai spárgához jussunk.

Tündér
2011. június 9. 8ó
1 2
Következő Utolsó
Összesen 5 db találat. 2/2 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
2016. 09. 02. 13:00 - 19:00
Metro Áruház Pécs, Makay István u. 6.
3
4
5
6
7
8
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
9
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
10
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
13
14
15
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2016. 09. 15. 17:00 - 19:00
Megyeháza (Pollack Kávézó) Szekszárd, Szekszárd
16
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
17
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
20
21
22
23
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
24
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 24. 11:00 - 13:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
2016. 09. 24. 17:00 - 19:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
25
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 25. 18:00 - 20:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
26
27
28
29
30