Már terveztem egy ideje, hogy elmegyek borbokszolni a Kalamárisba, de valami mindig közbejött. Aztán most időben is jókorra került, bár éppen emiatt Szabó Zoli nem tudott ott lenni, így jómagam vezethettem le a meccset. A felkérés megtisztelő volt, bár nem vagyok annyira felszabadultan szórakoztató, mint enciklopedikus szőlészeti-borászati ismeretanyaggal rendelkező barátom, de igyekeztem felkészülni és a szokásosnál kisebb közönségnek bemutatni a bikavérek (minimum) kétpólusú világát.

Talán a visszatérés nehezebb, mint a megérkezés, ha az ember huzamosabb ideig szélnek ereszti a lelkét. Van az a pillant-sor, amikor ezer szállal kötődünk valamihez, amely át- meg átszőtte napjainkat, majd pedig vissza kell térnünk valahová, ahol várnak, ahová húz-lök a honvágy és az a megszámlálhatatlan tündérszál, amelyet otthonnak, családnak, barátságnak, hazának hívunk. Itthon vagy, igen, újra itthon.

Az bizonyos, nem túl sok kéknyelű szerepelt oldalainkon, pedig kóstoltunk többet is, de valahogy jegyzetek kevésbé születtek. Elég rég kaptam ezt a palackot egy barátomtól, eltettem biztos helyre, most egy estén előkerült és nem sajnáltam magamtól. Fura szerzet ez a kéknyelű, vagy csak ismerkedésünk korai szakaszában tartunk még mindig?