Kérem Várjon!
Cikkek
Fuxlik 2014-ből

Immár negyedik éve kísérjük figyelemmel a szekszárdi fuxlik történetét és rendre tudósítunk is minden egyes szériáról. Idén sem lehetett ez másként, hiszen bevallom, minden tekintetben közel áll a szívemhez. Egyrészt, mert sokkal inkább a miénk, mint a francia vonatkozású rozé, másrészt, mert hiánypótlónak gondolom, harmadrészt pedig, mert egy olyan összefogást képvisel a borászok között, ami példaértékű.

szaboberni
2015. április 17. 05:03:11
Cikkek
Borszakkör a szekszárdi Bormúzeumban

Márciusban kezdetét vették egypincés kóstolóink, rendhagyó módon kapásból három vendéggel. “Mikropincészetek” címmel egy olyan programot szerveztünk, ahova kis területen, egyedül gazdálkodó fiatal borászokat hívtunk meg. Ahogy terveztük is, az este sokkal kötetlenebbül zajlott, mint a tematikus kóstolóink esetében. 12 borral kísérve a fiúk bemutatták a pincészetüket, beszéltek a kezdetekről, a munkamódszereikről, a szőlőfajtákról, valamint az egyes tételek sajátosságairól.

szaboberni
2015. április 15. 05:52:20
Hírek
A Pannon Borrégió Egyesület 2015-ban nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Pannon Borrégió TOP25 borversenyt. A versenyben indulhatnak mindazok az egyéni bortermelők, bortermeléssel foglalkozó társaságok és kereskedő szervezetek azon borai, melyeket a Pannon Borrégió (Pécsi, Szekszárdi, Tolnai és Villányi borvidékek) területén termelt szőlőből készítettek és a Magyar Bortörvény előírásainak megfelelnek.
topi
2015. április 14. 05:26:30
Összesen 1979 db találat. 99/660 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2019. Február
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
2019. 02. 08. 8:00 - 2019. 02. 10. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
9
2019. 02. 08. 8:00 - 2019. 02. 10. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2019. 02. 09. 10:00 - 2019. 02. 10. 18:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
2019. 02. 09. 11:00 - 18:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
10
2019. 02. 08. 8:00 - 2019. 02. 10. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2019. 02. 09. 10:00 - 2019. 02. 10. 18:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
11
12
13
14
15
16
2019. 02. 16. 16:00 - 20:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
17
18
19
20
21
22
23
2019. 02. 23. 10:00 - 18:00
Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár
24
25
26
27
28