Kérem Várjon!
Cikkek
Mecseknádasdi borbarátok a Baranja Fesztiválon

A mecseknádasdi borbarátokkal hosszabb ideje tervezgetünk már egy szomszédos, horvát-baranyai bortúrát. A Baranja Fest (korábbi években Surduk Fesztivál) jó apropót nyújtott, hogy végiglátogassunk néhány pincét. A néhányból persze legalább hét lett, kicsi és nagy, folyóbor és palackozott tételek egyaránt kerültek a poharainkba. A legemlékezetesebbekről röviden beszámolunk.

bori
2012. június 26. 06:21:59
Cikkek
Bormaraton és pincesor-avatás Vörösmarton

Horvátországban jártunk nemrég, falunapra, új borútra, bormaratonra hívtak bennünket. Volt is mindenből bőven. Miniszteri köszöntő, felújított pincesorok, kézműves-sátrak és néptánc-együttesek. Ismerős zenészek és kedves vendéglátás, babot kóstoltunk és az októberi napon kávézva sütkéreztünk. Aztán szalagátvágás, indult a bormaraton, nem neveztünk be, csak szurkoltunk a versenyzőknek a táv harmadáig. A végén pedig megnéztük, milyen is a vörösmarti golfpálya.

zoranka
2010. október 9. 8ó
Cikkek
Programok Kökényben, Villányban, Vörösmarton

Zsúfolt lesz az első októberi hétvége, három programot emelünk ki olvasóinknak. Kis szervezéssel könnyen ellátogathatunk minden helyszínre, csak gondoskodjunk sofőrről. Főzőverseny, szüreti feszt, bormaraton. Mi megpróbáljuk a lehetetlent, odaérünk mindenhova.

bori
2010. október 1. 8ó
Első Előző
1 2
Összesen 4 db találat. 1/2 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A