Kérem Várjon!
Cikkek
Keddi kóstoló 2014/14-1

Egyre sötétebb van odakinn, miközben a keddi kóstoló indul a Winespirationben. A Pannon Borboltos srácok ezúttal is huszonöt bort készítettek elő, nagy részük meg s ugrotta a 80 pontos küszöböt. Viszont egy estén nem emlékszem, hogy 3 dugós bor is lett volna, nem is egyetlen pincétől. Őket sajnáltuk, de a többiek kárpótoltak bennünket. A kezdet erős volt, az első részben egy igen jó zweigeltig jutunk el.

zoranka
2014. november 4. 05:29:50
Cikkek
Borboksz a Kalamárisban

A kadarkák megmérettetésével folytatódott a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka csapata által életre hívott Bor Boksz rendezvénysorozat. A szokásoknak megfelelően menetekre osztva, súlycsoportonként versengtek egymással a tételek, vakon, kék, illetve piros színekkel megjelölt palackokból érkeztek a borok. Hogy mennyire nehéz tud lenni ennyi kadarka kóstolása és értékelése teljesen vakon, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az este állandó házigazdája Szabó Zoltán és a mohácsi Planina Borház motorja, Horváth Zoltán is hibásan tippelte meg az első két párosítás leosztását (aztán szinte hiba nélkül vitték végig a többi menetet). Telt ház és izgalmas borok, igazán remek estének ígérkezett!

kenszei
2014. október 31. 09:10:55
Hírek

40 ország, 1.885 termelő és 12.352 bor indult az idei AWC Vienna nemzetközi borversenyen, ahol több villányi pincészet borai is megmérettettek. A siker nem maradt el, hiszen két aranyéremmel, öt ezüstéremmel és hat elismeréssel (ami kvázi a bronzéremnek felel meg) tértek haza a vasárnapi díjátadóról.

zoranka
2014. október 28. 07:29:22
Összesen 309 db találat. 29/103 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
2015. 11. 08. 10:00 - 20:00
Széchenyi tér Pécs, Széchenyi tér
9
10
11
2015. 11. 11. 18:00 - 19:30
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
12
13
14
2015. 11. 14. 12:30 - 21:30
Millenáris Budapest, Kis Rókus utca 16-20.
15
16
17
18
19
2015. 11. 19. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
20
2015. 11. 20. 19:00 - 22:00
Mandula Étterem Villány, Diófás tér
21
2015. 11. 21. 10:00 - 18:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
22
23
24
25
26
27
2015. 11. 27. 18:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
28
29
30