Kérem Várjon!
Hírek
Eseménydús hónapot tudhat maga mögött a Villányi borvidék. Mint minden évben áprilisban, idén is megrendezésre kerültek a nagy hagyományokkal bíró, mind a gazdák mind a szakmai plénum előtt komoly értéket képviselő borversenyek. Ahogy a borvidék 1 egység, de két kisebb, meghatározó térség, úgy a versenyekből is körzetenként 1-1 kerül megszervezésre ebben az időszakban, ott voltunk például a médiazsűriben Villányban, Siklóson még bizottsági elnököt is adott a Pécsi Borozó.
bori
2018. május 2. 17:50:04
Cikkek
6. Portugieser du Monde – Pécs, 2018. április 6-8.

Hét országból kilencvenegy bor került a tíz országból érkező nemzetközi szakértői zsűri elé a hatodik Portugieser du Monde borversenyen.  A portugieser, azaz hagyományos nevén kékoportó fajta egyetlen nemzetközi versenyén idén 4 champion-díjat és 28 aranyérmet osztottak ki, a zsűri külön kiemelte, hogy a 2017-es évárat nagyon jó portugieser borokat eredményezett egész Kelet-Közép Európában. A legjobbaknak járó elismerések a horvát Plesivica (ide kettő is), a német Rheinhessen és a magyar Villány borvidékekre kerültek.

bori
2018. április 9. 12:18:51
Cikkek
Egy bor: Bock Cabernet Sauvignon 2008 (Villány)

Már jó ideje húzódik, hogy a boraimat otthon rendezzem, a családi béke megkívánta, hogy a babaútvonalakból és a tárolásra alkalmas kevésszámú helységünkből eltűnjenek a borok. Egy szombati nagytakarítást követően minden dobozból, borhűtőből, polcról és bortartóról lekerültek a palackok a keserves számvetéshez.

zoranka
2018. január 28. 22:22:05
Összesen 309 db találat. 5/103 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30