A malvaziják mellett a legnagyobb hangsúlyt a helyi érdekességek, ismeretlen, autochton fajtákra fektettük zágrábi kirándulásunk alkalmával. Örömteli volt, hogy szinte minden egyes kiállítónál találtunk legalább egy, csak az adott (bortermelő) tájra jellemző fajtát, sok helyen persze többet is. Többségük számunkra is az újdonság erejével hatott, esetleg kóstoltunk már belőle egy-két alkalommal, de komoly ismereteink biztosan nem voltak velük kapcsolatban. Jöjjenek a borok, ismételten fesztiválos szűkszavúsággal, ábécé sorrendben.

Halas nemzet vagyunk, s ha az Olvasó egy tisztességes borivás második felében erősen a távolba réved, talán azt is vizionálhatja, ahogy Őseink a szélrózsa valamely irányából csikóhalakon benyargalnak édes hazánkba. Persze nem kívánok történelemhamisításba kezdeni, hiszen amúgy is temérdek az aktus körüli bizonytalanság, nem is beszélve anyanyelvünk szétszaladó eredetelméleteinek bojtos gyökérzetéről. Így még mielőtt bárki élne a gyanúperrel, egyéb bizonyítékokat cincálok a papírra, hátha igazam lesz.

Rejtett értékek minden borvidéken találhatóak, de a Pécsi borvidék két egészen kivételes kisbirtokossal rendelkezik. Egyikük a nyugdíj unalmát elűzendő vett magának területet és azt telepítette be. Az elmúlt években sorra nyeri a különböző helyi borversenyeket. Másikuk munka és család mellett gondozza a nagyapai örökséget, ráadásul minderről még egy blogot is vezet. Két pécsi kisbirtokoshoz, Almási Józsefhez és Szabó Csabához látogattunk el.