Azt a napot csak a vacsora menthette meg. Nem kisebb elvárást támasztottam vele szemben, mint hogy csökkentse a pénteki ebéd kihagyásából következő bűntudatomat és éhségemet, majd a feledés homályába taszítsa egy rémtett nem sokkal azelőtt általam tudósított, bíróságon elhangzó részleteit. A pécsi Addo étterem Kárpátok ízei elnevezésű hatfogásos borvacsorájára szóló meghívás még a hét elején érkezett, és időszerű volt: a napi menüzést leszámítva mostanában kevés lehetőségem nyílt étterembe menni, gasztronómiai különlegességeket kóstolni. 

A márciusi borszakkörünk témája a kékfrankos volt. Olyannyira közel áll hozzánk, de úgy tűnik a borászokhoz is ez a fajta, hogy a szokásos nyolc helyett kilenc bort kóstolhattunk, ráadásul négy pincészettől személyesen is eljöttek szakkörözni velünk. Bár sokan próbálkoztak a 2010-es évjárattal, mi nem ezeket találtuk izgalmasnak, 2011 sokkal közelebb állt a mintegy hetvenfős publikum szívéhez, összességében tanulságos boros esténk volt.

Váncsodi kollégánk a böjt egyre mélyebb bugyraiba utazott el, nem is először, hiszen a negyven napos kihívást már többedszer teljesíti. Még a borkóstolóinra se jár, igyekszünk hát úgy igazítani, hogy a nagyobb rendezvények már Húsvét utánra kerüljenek. Portugieserezni már jön ő is, de addig retrospektíve olvassunk bele a böjti naplójába.