Szívünket képzeletbeli fanfárok dobogtatják meg, hiszen ismét itt, ahol minden(nek) szép(nek) és jó(nak kellene lennie), pamparam, Pécsett a Király utcán. Az utóbbi év során a válság purgált már ki vendéglátóegységet innen, meg nyíltak új helyek is, de mi egy régi motorost választunk. Nagy brainstormingot nem sejtünk a Király Pizzéria & Snack Bar keresztelője mögött, az utca és a kettős jelentés indokol. Az ambvivalenciában azért nem kell fuldokolnunk, de továbbra is sajnáljuk a tejszínt a carbonárára. Vagy éppen magát a carbonárát.

Ami a töröknek nem, Andornak és nekem sikerült: elsőre bevettük Egert. Utóbb aztán kétszeresen törölnek minket képen a „vad oroszlánként” küzdő egri (vendéget látni kívánó) asszonyok s férfiak. Mit tehetünk, szépen visszavonulunk, és az arany M ívei alatt keresünk menedéket.

Kényes téma a halászlé, kényes téma. Mert ugye a legjobbat mindenki nagyapja/nagyanyja/keresztapja/kicsodája készíti, több hagymával az elején, más a paprikával játszik, valaki szerint az ikra a titka, vagy hogy taviból sohasem. Kényes téma mondom, kevesebbért is böktek már meg valakit, vagy lett két család közti évtizedes viszály kiváltója a jó halászlé feletti vita. És ha még hallanák, hogy nevetnek azokon azok, akik nem tésztával, de friss, ropogós kenyérrel eszik (no meg fordítva). Azért a Kovács Csárdába el kell menni. Ha nem is a világ legjobb halpaprikását főzik itt (az állítólag Batinán túl, a határ vajdasági oldalán készül), tudják a dolgukat.