Ahogy a délelőtt tűszúrás-szigorú szembeszelében az utcán lépkedtem, sürgetve A és B pontok közötti út mielőbbi elszivárgását, már az este szoba-melegű nyugalmára figyelmeztem, bízva a kibontásra váró Aszú erejében: a palackba csomagolt három puttonynyi napfényben. Holott, a napsugaras fehéreket a tél derekán hajlamos vagyok elfeledni és kialakult amnéziámon alig szivárog át egy-két minden idős tétel. Jó, tudom, az Aszút felesleges megpróbálni bárhova besorolni, ugyanis titkos alkímiák pincemélyen született gyermek, mely önálló entitás, bizonyosan sokkal több, mint az Őt alkotó „alkatrészek” összessége.