Kérem Várjon!
Cikkek
Egy bor: Pálos Miklós Borműhely "Rokka" Szekszárdi Házasítás 2008
Borleltárba kezdtem, több okból is, az otthoni listázásom okáról lentebb majd megemlékezem, a pincében is rendet szeretnék tenni, persze, csak épp havazást jósolnak, ami nem ennek kedvez. Na mindegy, ezt a bort otthont találtam. Eltettem, hátha. Mert egy napon élményt fog adni. Hogy melyik bor melyik napon, no ez a titok. Bontunk is rendesen, hogy megfejtsük, most éppen ezt.
zoranka
2014. december 28. 06:25:43
Cikkek
Villányi házasítások a borszemináriumon

Már egy ideje adós vagyok a legutóbbi borszeminárium beszámolójával. Nem (csak) lustaságból, csak rendezni kellett magamban a sorokat. Mindig nehéz olyankor írni, ha egyrészt nem jegyzeteltem rendesen, másrészt nekem tetszett ez az este és nehezen tudnék rá most kritikus szemmel nézni. Jó volt a hangulat, jók voltak a borok és Debreczeni Mónika előadása alatt a szokásosnál jóval kisebb volt az alapzaj, ami szintúgy jót jelent, főleg ha tudjuk, hogy százan vettünk részt a kóstolón.

Győrffy Zoltán
2014. november 25. 05:52:43
Cikkek
Kékfrankos alapú házasítások

Ahogy azt korábban ígértük, visszatértünk a Szekszárdi Helyi Termék Boltba, hogy a  kékfrankos fajtaborok után a belőlük készült házasításokkal is megismerkedjünk. Bár a vasárnapi kóstolóknak nem szokott meghívott borászvendége lenni, jelen esetben Toronyi György is ellátogatott az eseményre, és magával hozta 2012-es kékfrankosát. Remek estindító vörös volt, könnyed és friss tétel, még kissé nyers jellege ellenére is tükröződött gyümölcsössége.

szaboberni
2013. február 25. 14:37:56
Összesen 7 db találat. 2/3 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A