Az elmúlt évtizedekben kalandos sorsa volt a Szekszárdi borvidéknek. Előbb meg kellett találni azt az identitást, ami mentén a fejlődés útjára lehet lépni, majd ennek abszolválása után már csak tartani kellett a növekedési görbét. A jelszó sokáig világos volt: Utolérni Villányt! Sok szép sikernek lehettünk tanúi az elmúlt években, megkérdőjelezhetetlen a fejlődés, de vajon hol jár, s hol a helye Szekszárdnak a pannon bortérképen? 

Borturisztikai helyzetképet igyekeztünk felvázolni a korán ébredő és jelentós fórral rendelkező, ám még mindig fejlődő Villányban, illetve a bor mellett most már borturisztikai szolgáltatásokban is felzárkózó Szekszárdon. Négy, viszonylag fapados kérdéssel próbáltunk utánajárni a dolgoknak (Miért jön a borturista? Mi változott az elmúlt években? Mit mutatnak a számok? Milyen fejlesztésekre lenne szükség?), és meglepődtünk, mert egyáltalán nem fapados válaszokat kaptunk.  Az első részben íme a villányi válaszok.

Minden évben várom, hogy megjelenjenek. A kalauzok. Borkalauzok, étteremkalauzok, külföldről, itthonról. Van bennem valami vonzalom a számok, statisztikák, rangsorok világa iránt, nézegetem, összevetem, átszámolom a pontokat. És a legtöbbször azért nem veszem őket halálosan komolyan. Egy ismeretlen városban vagy a kalauzt követem, vagy a megérzésre hagyatkozom. Nagyjából ugyanakkora sikerrel.