Körülbelül negyedjére ülök le avval a szándékkal, hogy írok néhány sort a pörkölésről – és most valóban ez fog következni. Így utólag belátható, a szándék az elején kicsit légből kapott volt, hiszen mégsem a fejjel a falnak, majd az ütött résen tovább-elvét követjük, mert a kávés ember nem rohan, nem az instant koffein mámort hajhássza, hanem gyönyörodáz és a babszemekbe zárt szépséget kutatja nyughatatlanul.

Legutóbb utaztunk egy keveset a kávébabok genetikai mélylélektanában, így mostanra a Kedves Olvasó már némiképpen járatossá vált abban, hogy kié a gyerek. Azonban amikor gőzölgő kávénk fölé hajolunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni azt az aprócska momentumot, hogy a kávészemek fantasztikus, pirospozsgás cseresznyékben érkeznek a Földre, mintha eszük ágában sem volna azokból kibújva, végül a pörkölő üzemek titokzatos alkímiájában az ősz különféle árnyalatait magukra szoliztatni… 

Gyakran felmerül a kérdés az emberekben, hogy melyik a jó kávébab?! Ugyanakkor a kérdés gyakorta önmagáért valónak tűnik, hiszen a kérdezők jókora része olyan kávéőrleményekből fogyasztja a napi feketé(ke)t, amelyek gyakorlatilag ellenőrizhetetlenek. Éppen ezért az őrlemények problémájával nem is foglalkozunk. Viszont, hogy milyen a jó bab, azt tudjuk: hibátlan, szerethető, egyedi, függetlenül származásától, fajtájától illetve a pörkölés hosszától.