Nem egyszerű a dolga a kékfrankosnak. Hiába a borszakírók lelkesedése itthon és külföldön, lehet évet szentelni a fajtának, könyvet kiadni, tematikus kóstolókat szervezni, a magyar átlagfogyasztó még mindig jobban hisz az évtizedes, ráhagyományozódott hitében, miszerint a kékfrankos egy „savanyú vörös”. Nem véletlen, tapasztalati úton szerezte véleményét évtizedeken át, ami lassan változik meg. Ha van áttörés, inkább a „nagy kékfrankosoknál” érezhető, amilyen cikkünk tárgya is.

A borospolcomon ráakadtam egy duettre: Németh Janó két 2012-es bora pihent ott, milyen lenne összenézni, mire képes egy kékfrankos, no és mire egy cabernet sauvignon hat év után? Az utóbbi időkben egyre inkább hiszek az időben, szeretem, ha nem a harsány erő, hanem a finom elegancia dominál a borban, ha vörös, akkor pláne.

A szekszárdi csúcsborokra is készült receptúra, közösségi alapokon készítette el a sorozat első négy példányát négy remek pincészet. A Szekszárd Grand a 2012-es évjárattal debütált a piacon.