Kérem Várjon!
Cikkek

A karácsonyozásban kellően megfáradt és néhány kilót (óvatosabbak dekát) felszedett borkedvelők máris újabb megpróbáltatások elé néznek. Mi magunk is alaposan elgondolkodtunk, mit együnk, és legfőképpen mit igyunk szilveszterkor. Szárnyas, hal nem játszik, a babonák erősebbek minálunk, maradt a kosárban malac s marha, ez utóbbi mellett voksoltunk, úgyhogy némi vörösboros-zöldséges marharagu mellé kell borokat keresnünk a pincében.

Pécsi Borozó
2009. december 31. 12:55:23
Cikkek
Julie és Julia francia módra

Az ünnepek nálunk, Európa gyomrában (szívcsakra, na persze) az evésről szólnak. Az Apolló Artmozi december 28-án, ebben a poszt- és preünnepi időpontban pedig éppen evésre invitált mindenkit, akibe fér egy csepp is karácsony után, és még nem látta a Julie és Julia – két nő, egy recept című filmet, vagy repetázna belőle.

buba
2009. december 30. 8ó
Cikkek
Rajnai rizlingek, egymás közt

December elsején olaszrizlingeket és rajnai rizlingeket kóstolgattunk. Az olaszokról rögvest írtam, a rajnaikat meg jól elhanyagoltam. Pedig tetszettek. Időhiányra nem hivatkozom, inkább következzenek a rövid feljegyzések az ominózus estéről, kilenc rajnai rizling, csak úgy, semmi logikus sorrendben, semmi logikus válogatással, mindenki hozott pár palackot és így jött ki.

zoranka
2009. december 29. 8ó
Összesen 1979 db találat. 563/660 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
2014. 11. 04. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
5
2014. 11. 05. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
6
2014. 11. 06. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 06. 18:00 - 23:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
7
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 07. 18:00 - 21:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
8
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 08. 10:00 - 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 11. 08. 12:00 - 22:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
2014. 11. 08. 16:00 - 23:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 11. 08. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
9
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 09. 10:00 - 19:00
Széchenyi tér Pécs, Széchenyi tér
10
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 10. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
11
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 11. 18:30 - 22:00
Egylet Pécs, Ferencesek utca 32.
12
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
13
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 14. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 15. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
16
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
17
2014. 11. 17. 11:00 - 16:00
PAB Székház Pécs, Jurisics M. u. 44.
18
19
20
21
2014. 11. 21. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
22
23
24
25
26
27
28
2014. 11. 28. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
29
2014. 11. 29. 12:30 - 22:00
Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
30