Kérem Várjon!
Cikkek
Hajónapló

Váncsodi kollégánk a böjt egyre mélyebb bugyraiba utazott el, nem is először, hiszen a negyven napos kihívást már többedszer teljesíti. Még a borkóstolóinra se jár, igyekszünk hát úgy igazítani, hogy a nagyobb rendezvények már Húsvét utánra kerüljenek. Portugieserezni már jön ő is, de addig retrospektíve olvassunk bele a böjti naplójába.

Váncsodi József
2013. április 3. 09:09:22
Cikkek
Betegnapló bormentes napokról 3.

A kórházi tartózkodásom a tervezett töredékére csökkent, így a hétre már új terveket kellett szőnöm. Például enni. És kóstolni nem is, legalább végigsimogatni a borhűtőm kedvenceit. Persze az első két napban még többnyire a fáradtság nyomott el, vízszintesben ültem a hátamon. Viszont kedvem lett írni, megírni mindazt, ami elmaradt. Meg ügyintézni, mert időközben egy kedves állatorvos hölgy rosszul mérte fel lehetőségeit a körforgalomba csatlakozásával kapcsolatosan, és ennek az én autóm látta kárát. Amit ugye, a korábbi részekben említettekből kifolyólag nem én vezettem, hogy még egyszerűbb legyen. Bízom a biztosítókban és a rendőrségben, mást nem tehetek. Vagyis megírhatom még, ami szintén elmaradt.

zoranka
2010. december 8. 8ó
Cikkek
Betegnapló bormentes napokról 2.

Miután kényszerű fogságra ítéltettem, elhatároztam, hogy bepótolom a mulasztásaimat. Az utóbbi hetekben az elhúzódó orvosi vizsgálatok miatt feszültebb voltam, feledékenyebb, ingerlékenyebb és az írásfegyelmem is lazult. Nem szeretek lebegni, várakozni, hogy akkor jó vagy nem, hogy nem vagy igen, nekem a döntés kell, hogy továbblépjek. Amíg nem volt meg, írni se tudtam. Mások szerint korábban s azóta sem, de ezt elengedem a fülem mellett. A kórházi ágyon, 36 órás totális diétám ideje alatt, többet gondoltam az utóbbi pár hónap borvacsoráira s több esetben élénkebbek voltak az emlékeim, mint amit akkor s ott éreztem.

zoranka
2010. december 7. 8ó
Első Előző
1 2
Összesen 4 db találat. 1/2 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30