Kérem Várjon!
Cikkek
Olaszrizling Október 2014

Az idei Olaszrizling Októberen többszörösen is részt vettünk. Részben egy mesterkurzuson mutattuk be a horvát graševinákat (4 borvidék, 4 termelő, 8 bor volt műsoron), aztán tartottuk a frontot, amíg a horvát kollégák meg nem érkeztek a Graševina Croatica közösségi standjára. Mivel szerencsére az érdeklődés jelentősnek bizonyult a rendezvényen éppúgy, ahogy a standon is, kevés időnk volt körbenézni, így kenszei kolléga volt a szerencsés, aki többet járt körbe pohárral a kézben. Íme a benyomásai olaszrizling-ügyben.

kenszei
2014. október 23. 06:04:39
Cikkek
Borszemle: 2HA, Szent György-hegy (Badacsony)

Érkezett egy csomag a Pannon Borbolt címére, bor volt benne, ők meg voltak olyan rendesek és megosztották velünk. Öt bort kóstoltunk meg együtt. A borok a 2HA birtokról érkeztek, a Szent György-hegyen található pincészetben tavaly voltam már, kóstoltam is egynémely boraikat. És mégis okoztak meglepetéseket, hiszen egy nagyobb vaksorba belerejtve kerültek a poharunkba. 

Győrffy Zoltán
2014. szeptember 17. 20:59:05
Cikkek
Koncert, kóstoló, szomszédolás
2010 szomorú év a magyar zenetörténetben, legalábbis egy Kispál és a Borz rajongó szemszögéből. Négy éve töretlenül bizakodtunk az újrakezdésben, így amikor felröppent a hír egy ötállomásos koncertsorozatról, az olyan volt, mintha előrehozták volna a karácsonyt. Észszerű lett volna a szomszédban megrendezett Fishing on Orfűre menni, de természetesen a jegyeket már elkapkodták, így mit tehet az ember, felkerekedik és többszáz kilométert utazik. Persze, hogy nevet is adjunk ennek a kiruccanásnak, mindezt “munka” címszó alá soroltuk be, a felvidéki turnéállomást pedig úgy vettük célba, mintha  szigorú szakmai szempontok vezérelnének bennünket, és a szlovák borokkal mindenképp meg kellene ismerkednünk
Pécsi Borozó
2014. június 23. 12ó
Összesen 47 db találat. 6/16 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2019. Január
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2019. 01. 19. 11:00 - 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2019. 01. 19. 17:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
20
21
22
23
24
25
26
2019. 01. 26. 15:00 - 21:00
Déri Múzeum Debrecen, Déri tér 1.
2019. 01. 26. 16:00 - 20:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
27
28
29
30
31