A Bussay-lányok segítségével megint egy kicsit kitekinthettünk a Pannon borrégió határain túlra a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka legutóbbi kóstolóján. Valljuk be, Zaláról elsősorban nem a bor jut az eszünkbe, pedig ott is van egy történelmi borvidék. (Ami a mai rajzolatához képest sokkal nagyobb volt, és még a Balaton-felvidék jó részét is magába foglalta. No, meg az elcsatolt Mura-vidéket.) Sokáig jó hírű, és jelentős hozamú régióként volt számon tartva, azonban a 19. század végétől, a borok minősége és ezzel együtt a vidék híre egyre kevésbé volt egykori önmaga. És akkor szándékosan finoman fogalmaztunk. De szerencsére az utóbbi években már nem is egy pincészet cáfolja a kétes hírnevet. 

Rendeltünk egy tucat bort az osztrák borkereskedőktől, talán a térség legnagyobb ilyen típusú cége, jó webshoppal, sok üzlettel, nem mellesleg jó is csinálják a dolgukat. Sokat vásárolok náluk, de most az érdekelt, milyen lehet az a borsor, amit saját név alatt hoznak ki. Páran összedobtuk, megrendeltük, majd jó pár hetet pihent a pakk a raktárunkban, mire sor került rájuk. És még két osztrák palackot hozzácsaptunk a sorhoz, ha már egyszer.

Kaptam egy fényképet szekszárdi fotós kollégánktól, bortartó adventi naptár, ez adta az ötletet, akkor karácsonyig jöjjön 24 bor. Újonnan kóstolva, visszakóstolva, ami érdekel és még nem bontottam meg, de az is, ami nagyon tetszett az évben. Összefoglalókat közlünk, lévén vannak más sztorik is, a december elég csúcsszezon boros ügyekben, az első négy bor most jön.