Amikor nagyszerű borokról beszélgetünk, a „terroir” szó szinte mindig előkerül. Újságírók is gyakran alkalmazzák, hogy bizonyos borok minőségét és egyediségét megmagyarázzák. A szőlészek ezzel a fogalommal próbálják felértékelni szőlőiket, a borászok így különböztetik meg boraikat versenytársaikétól, a kereskedők pedig a borok iránti keresletet és a vételárat igyekeznek erre hivatkozva növelni. Sajnos azonban a szó sokszor szerepel a borok hátcímkéjén úgy, hogy a borkészítés során a fogalom jelentésére nem figyeltek oda. A terroir ma egy divatszó! Bár a kifejezés francia eredetű, hosszú története során globális fogalommá vált, követve azt a világtrendet, ami az egyedi és különleges termékeket részesíti előnyben.

Szigorúan tilos rezsót tartani a hálóban, de az igazán szabad lelkek erre fittyet hánynak. Ebes úgy guggol kis rezsója mellett napjában többször is, mint egy nomád nép fia a tűz mellett, mint aki melegszik, mint aki óvja-dédelgeti a lángot, amit csiholnia sikeredett. Többnyire teavizet melegít, ősszel gesztenyét forgat, esetleg szendvicset pirít. És egy esős napon, az arborétumi séta során megszületik a nagy idea: összegyűjt egy zacskónyi csigát, hogy csigapörköltet készítsen belőle.

Mindenekelőtt le szeretném szögezni: van, vannak olyanok az Év Bortermelője választás idei jelöltjei között, akikre akár még voksolnék is. Értük írom az alábbi sorokat. De ettől függetlenül a választás idejétmúlt, ellenőrizhetetlen, átláthatatlan és megjövendölhető. Már most sem jelent annyit, mint tíz éve, jövőre meg már valószínűleg csak legyintünk rá. Ne így legyen.