Kérem Várjon!
Cikkek
Egy bor: Hárságyi Családi Pincészet Villányi Cabernet Sauvignon 2008

Fárasztó nap volt ez a mai, bemorcosodtam a nap végére, szerencsére kéznél volt a mai nap egyetlen bora, amelyet akár kézbe vettem (az átpakolt ládák nem érnek), mivel vezettem egész nap, kísértem tíz lelkes embert, akik viszont bort fogyasztottak. Délelőtt tíztől délután ötig, némi tolmácsolással egybekötve, ez most lefárasztott. A család elég jól viselte a morcoskodást, én kevésbé, inkább kibontottam a mai bort. Egy ilyen nap végén nem jöhet más, mint egy vörös. Egy igazi, tartalmas, megnyugvást hozó vörös.

zoranka
2012. március 20. 07:30
Cikkek
Bormenti elméletek 1.

Túrázni indultunk az ünnep örömére. Kezdetben azt hittük, bátrak vagyunk és merészek, mint a negyvennyolcasok, nekivágtunk a hegynek, se előttünk, se utánunk semmi, de ahogy haladtunk felfelé, lassan többen jöttek szembe, mint a Király utcán vasárnap délután. Persze, bátrak voltunk és merészek, legfőképpen a legkisebbek, négyévesen, ötévesen nem kis teljesítmény egy Babás szerkövek-Zsongor-kő-Remete-barlang-Jakabhegyi romok útvonal. Meg hát nekünk se az, a visszaútra víz se maradt sok, a Lila akácban inkább almafröccsöt ittunk, nem kockáztattuk meg a kisfröccsöt, de otthon előkerült a jól behűtött zöldveltelini.

zoranka
2012. március 17. 13:41:29
Hírek
bori
2012. március 17. 09:41:38
Összesen 1979 db találat. 352/660 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30