Fárasztó nap volt ez a mai, bemorcosodtam a nap végére, szerencsére kéznél volt a mai nap egyetlen bora, amelyet akár kézbe vettem (az átpakolt ládák nem érnek), mivel vezettem egész nap, kísértem tíz lelkes embert, akik viszont bort fogyasztottak. Délelőtt tíztől délután ötig, némi tolmácsolással egybekötve, ez most lefárasztott. A család elég jól viselte a morcoskodást, én kevésbé, inkább kibontottam a mai bort. Egy ilyen nap végén nem jöhet más, mint egy vörös. Egy igazi, tartalmas, megnyugvást hozó vörös.

Túrázni indultunk az ünnep örömére. Kezdetben azt hittük, bátrak vagyunk és merészek, mint a negyvennyolcasok, nekivágtunk a hegynek, se előttünk, se utánunk semmi, de ahogy haladtunk felfelé, lassan többen jöttek szembe, mint a Király utcán vasárnap délután. Persze, bátrak voltunk és merészek, legfőképpen a legkisebbek, négyévesen, ötévesen nem kis teljesítmény egy Babás szerkövek-Zsongor-kő-Remete-barlang-Jakabhegyi romok útvonal. Meg hát nekünk se az, a visszaútra víz se maradt sok, a Lila akácban inkább almafröccsöt ittunk, nem kockáztattuk meg a kisfröccsöt, de otthon előkerült a jól behűtött zöldveltelini.