Akármennyire széteshet, akármennyire mérnöki agyrém, a Jókai tér akkor is Pécs leghangulatosabb és egyetlen mediterrán tere lesz. (A kő meghatároz.) Ennél szomorúbb, hogy a vendéglátás kimerül egy étteremmel és egy kávézóval, lehet találgatni. Mennyiszer tekintgettünk reménykedve a remélt harmadik felé, de a megboldogult Goldmark Kávézó óta nem volt itt épkézláb vállalkozás. Talán csak eddig, mert most kitalált dizájnnal, olasz tengerparti trattoriára emlékeztető faasztalokkal, kockás terítővel indított egy új hely.

Végre volt valami új, valami más. Borban legalábbis mindenképpen. Ezt éreztem az I. Pécsi Bor és Grill Napok ideje alatt, de hallottam is vissza ismerőstől, baráttól. Mert nagyszerű (és kevésbé nagyszerű) borokat tudunk kóstolni a Sétatér Fesztiválon, de évről-évre ugyanazokat a pincéket látni-kóstolni egy idő után kicsit unalmas. Régóta úgy gondolom, hogy egy évente változó rotációs rendszerrel mindenki jól járna, sokkal izgalmasabb lenne a fesztivál, nem sok évre bérelt helyekre érkeznének a borászatok.

Ne ijedjen meg senki, ha a Zsolnay Negyedben járva az a gondolata támad, hogy az egész Tudás- és Kodály központos beruházást hagyni kellett volna másra, és inkább még több parkot (pl. Balokány) kellett volna rendbe rakni, programokat szervezni, és csak a Zsolnay Negyedbe pumpolni az építésre szánt betont és gránitot. Nekünk ilyenek járnak a fejünkben, miközben az új bábszínház, és az épületbe költözött Bóbita Kakaóbár felé tartunk, kár, hogy bezárt ajtókon dörömbölhetünk csak: nyögve-nyelős lesz így a negyed megtöltése élettel. Azért feltaláljuk magunkat, a szemközti oldalon vigasztalódunk. És milyen jól tesszük.