Van a szürkebarát. Azt mondják, nem szerencsés a neve, egyrészt túl szürke, másrészt lejáratták. No de mit nem, azokban az évtizedekben. Engem azonban néhány kedves emlék, élményszámba menő bor arra sarkallt, vegyük be a borszakkörbe a szürkét is. Ha kell, hát hívjuk pinot gris-nek. Vagy pinot grigio-nak. Én mondjuk a szürkebarát mellett maradok, mert hitem szerint nem a neve teszi. Nyolc bort kóstoltunk meg, nem volt unalmas.

Advent idején minden napra egy bor, bontogatjuk szorgalmasan, a következő négyes is hozott izgalmakat, szerencsére nem lőttünk mellé, minden bornak megtaláltuk a helyét. Az üres palackoknak meg a szelektív üvegzsákunkban. Ahogy Jamie Goode mondja, ne csak kóstoljunk, néha igyunk is.

Minden alkalommal, amikor a tolnai dombok között autózunk, rácsodálkozunk a minduntalan felbukkanó szőlőültetvényekre, amelyek behálózzák egész Tolna megyét. Másfél évtizede önálló borvidék a tolnai, talán a legnehezebben ébredt fel, a boros körökben ismert nevek sincsenek féltucatnyian, szélesebb körökben talán egyet-kettőt ismerhetnek. Ezért is öröm, ha azt látjuk, hogy vannak fiatalok, akik hisznek ezekben a dombokban, ezekben az ültetvényekben és a tolnai borokban.