Hagyományainkhoz híven idén sem hagytunk ki a belgrádi borvásárt, borexpót, vagy akárhogy is neveznénk, hivatalosan a BeoWineFairt. Összefogtunk hoteles kolleginákkal, őket a turizmus vásár érdekelte, bennünket meg ugye az kevésbé. Bár a régió legtömegesebb, talán legtöbb kiállítót is vonzó expója ez, horeca, bor és turizmus egy helyen, özönlik a nép, vannak még attrakciók, hol egyiptomi táncosok, hol maskarás tűznyelők, mindig van hova kapni a fejed. A magyar standon is jártunk, idén már a főcsarnokban, jó helyen állt, lehetett volna talán mozgalmasabb, mosolygósabb és vidámabb barakk is, de hát mi így éljük meg a válságot (is). Szomszédaink viszont látszólag ügyet sem vetnek a recesszióra és már délre túl voltunk féltucat kávén, hátbaveregetésen, hárompuszis ismerkedésen. És akkor találkoztunk Maurer Oszkárral.

A szép vaskos palackos sor után még tettünk egy kis sétát a pincében, itt már csak 2011-es tételekkel ismerkedtünk. Nagy részük természetesen alakul még, ezért messzemenő következtetéseket nem vonnék le a kóstolásukból, de azért mindig izgalmas ilyen tételeket is kóstolni. Folytatjuk kenszei kolléga beszámolóját a távoli Csörnyeföldön tett borkulturális kalandozásairól, amelyben társaink is voltak kicsiny szerkesztőségünkből.

Ezúttal hungarikum jellegű borokat kóstolt a szerdai borklub, tematikailag annyi volt az előzetes kérés a csapattól, hogy lehetőleg valódi régi magyar, és ne honosított, illetve nem újonnan keresztezett fajtákat hozzon a társaság. Ennek nagyjából sikerült is megfelelni. Előzetesként nehéz lenne bármit is mondani általánosságban, annyira tág a témakör, öröm volt tapasztalni, hogy jó néhány egyedi, különleges borral találkoztunk, amik egy új színt vihetnek a magyar borok termékpalettájára, kis plusz figyelemmel nemzetközi szinten is mutogathatóvá válhatnának.