Képzeljünk el egy lélegzetelállítóan gyönyörű kertet, amelyben friss, harmatos a levegő, a nap fénye meg-megcsillan egy vízcseppen, a mohán, amely olyan harsány zöld, hogy szinte nem is hiszünk a szemünknek. Vagyont érő selyem kimonónkban lépdelünk az ösvényen a teaszoba felé. Az előkészületek után letérdelünk az alacsony bejárathoz, kinyitjuk a rizspapír ajtót, becsúszunk.

Ha belegondolunk, hogy az a finom, gőzölgő tea, amit iszunk, mekkora utat tett meg, mire hozzánk eljutott, csodálatos érzés kerít hatalmába. Távoli országokban sok ember dolgozott rajta, hogy aromája, minősége épp a megfelelő legyen. Nézzük, milyen az az út, amit a tealevél az ültetvénytől a csészénkig megtesz! Az első kérdés: mikor van a teaszüret?

Miért isznak teát az emberek? Személy szerint azért iszom teát, mert ha jól van elkészítve, akkor jobb ízű, mint a víz – bár egy jó ízű víz nagy kincs, és a jó tea alapja – és mert serkenti a testet és a lelket koffeintartalma révén. Ezen túlmenően rengeteg kultúrában a tea egyfajta eszköze a hétköznapi spiritualitásnak, ami gyakran szigorú szabályok szerint szertartás formájában nyilvánul meg – pl. Japánban, Koreában. Érdemes kihasználni a jó tea nyújtotta lehetőségeket akár napi rituálénk részeként, hiszen egy csésze, gőzölgő Assam, Earl Grey, vagy esetleg egy Sencha mellett derűsebb lesz az ember világnézete is.