2010-ben MZ kolléga járt már Pósta Borháznál annak apropóján, hogy piacra kerültek az első palackos boraik. Postáék igen tehetségesen nyúlnak a szőlőhöz, izgalmas, gyümölcsös, jól iható boraikkal szépen képviselik a szekszárdi terroirt. Tősgyökeres szekszárdiként hagyománynak számít náluk a borkészítés, és bár a megszokottól eltérő gondolkodással készülnek boraik, nemcsak hogy üde színfoltot jelentenek Szekszárd borászai közt, hanem a borfogyasztó réteg egyik kedvencének is számítanak.

Amikor Magyarországon szóba kerül Japán, az emberek általában a gésa-godzilla, sake-sushi alliterációs párokkal hozakodnak elő, mint hungarikumokkal, hogy valamiféle kristálytiszta képzavarral éljek. A hangtani összecsengésen túl azonban egyéb párhuzam is fellelhető, mert ugye a Nő (gésa) is válhat szörnyeteggé és a szörnyeteg (Godzilla) is megszelídülhet, akár egy szép szerető; a legutolsó film tanúsága szerint föltétlenül. A másik párosításnál a közös nevező a gasztronómia, ezen túl pedig nem is létezhetnek egymás nélkül, legalábbis egy magát valamire tartó étteremben biztosan nem. De még mielőtt elálmosodna az Olvasó az összecsengésektől, hadd rázzam fel, mert azért a dolgok kicsit árnyaltabbak!

Van, hogy egy bornak jót tesz, ha nem társaságban, inkább egyedül kóstoljuk, pontosabban kettesben ülünk asztalhoz. Az is jót tesz neki, ha több napig kóstolgatjuk, így míg a palack végére jutunk, teljesebb kép alakul ki. Persze, a hétköznapokban erre kevés az esély, az átlagfogyasztó - ha van olyan -, biztos nem pepecsel ennyit. Inni szeretne, jót akar inni, miért is ne? Hát itt egy jó bor.