A bor egy nagyon különleges élőlény, mondta tegnap egy borkóstolón Vida Péter és egyet kellett vele értenem. Van fejlődése, vannak hangulatai, van bizony öregedése. A Renero sokáig egyik vörösbor etalonunk volt, úgy volt nagy az a bizonyos 2005-ös, hogy szinte minden összeállt benne. És az is biztos, hogy azon a napon a kóstolók és a bor is jó hangulatban volt. Tavaly a 2007-est bontottam meg, most meg egy 2009-est vettünk elő, még éppen csak kikerült a forgalomba.

Az elmúlt évtizedekben kalandos sorsa volt a Szekszárdi borvidéknek. Előbb meg kellett találni azt az identitást, ami mentén a fejlődés útjára lehet lépni, majd ennek abszolválása után már csak tartani kellett a növekedési görbét. A jelszó sokáig világos volt: Utolérni Villányt! Sok szép sikernek lehettünk tanúi az elmúlt években, megkérdőjelezhetetlen a fejlődés, de vajon hol jár, s hol a helye Szekszárdnak a pannon bortérképen? 

Borturisztikai helyzetképet igyekeztünk felvázolni a korán ébredő és jelentós fórral rendelkező, ám még mindig fejlődő Villányban, illetve a bor mellett most már borturisztikai szolgáltatásokban is felzárkózó Szekszárdon. Négy, viszonylag fapados kérdéssel próbáltunk utánajárni a dolgoknak (Miért jön a borturista? Mi változott az elmúlt években? Mit mutatnak a számok? Milyen fejlesztésekre lenne szükség?), és meglepődtünk, mert egyáltalán nem fapados válaszokat kaptunk.  Az első részben íme a villányi válaszok.