Kérem Várjon!
Cikkek
Pezsgők is érkeznek a portugieser világbajnokságra
Már kezdtünk aggódni, idén lassan indult be a nevezés, de aztán előbb a külföldiek, a végén a legközelebbiek, de igen sokan küldtek bort a portugieser-vébére. Szinte minden borfajtának rendeznek versenyeket világszerte, Pécs immár negyedik éve házigazdája a Baranyában rendkívül elterjedt és közkedvelt portugieser (vagy régi nevén kékoportó) nemzetközi versenynek. A Portugieser du Monde már márkanév, hiszen kilenc országból érkeztek borok, a zsűritagok Portugáliától Dél-Koreáig kelnek útra, hogy Pécsett megkóstolják a borokat és megnézzék maguknak Villányt.
zoranka
2016. március 25. 19:40:09
Cikkek
Syrah/shiraz a Kalamárisban
Azért írunk nektek, mert nehéz ügy a syrah/shiraz. Főleg itt Magyarországon. Még mindig keressük azt hiszem, a saját stílusunkat, vannak jobb próbálkozások, s vannak kevésbé jól sikerültek. De nem baj ez, a világ más pontjain is rögös volt az út. 
szabogabi & bernathpeti
2016. március 16. 12:02:59
Cikkek
Furmint Február 2016

Kevés kóstoló miatt utazom már el Budapestre, egykor nem így volt ez, de kevés az idő és számolatlanul szaporodnak az események. Maradt nekem a furmint és az olaszrizling, ez a két fajta áll talán hozzám a legközelebb, így a februári furmintos és az októberi olaszrizlinges kóstolók minden évben kötelezőek. 

kenszei
2016. március 6. 21:28:22
Összesen 1979 db találat. 72/660 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Október
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2014. 10. 03. 14:00 - 2014. 10. 05. 23:00
Villányi Rendezvénytér Villány, Villány
4
2014. 10. 03. 14:00 - 2014. 10. 05. 23:00
Villányi Rendezvénytér Villány, Villány
2014. 10. 04. 17:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 10. 04. 9:00 - 22:00
Ökopark Bükkösd, Külterület 066/2. (a Hársfa utca végén található)
5
2014. 10. 03. 14:00 - 2014. 10. 05. 23:00
Villányi Rendezvénytér Villány, Villány
6
7
8
9
2014. 10. 09. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
10
11
2014. 10. 11. 12:30 - 22:00
Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
2014. 10. 11. 9:30 - 23:00
Közösségi Ház Geresdlak, Óvoda u. 2.
12
13
14
2014. 10. 14. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
15
2014. 10. 15. 18:00 - 20:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
16
17
2014. 10. 17. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
18
19
20
2014. 10. 20. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
21
22
23
24
2014. 10. 24. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
25
2014. 10. 25. 19:00 - 23:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
26
26
27
28
29
30
31