Kérem Várjon!
Cikkek
Villa Tolnay borok a Kalamárisban

Amikor éppen nem „boxolnak” vagy tematikus kóstolóznak Szabó Zolival, akkor a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka csapata pincéket szemel ki és mutat be, lehetőség szerint a borász, a borok megálmodójának aktív részvételével. Jómagam a kadarkák versengése után a csobánci Villa Tolnay Borház bemutatkozását is egy kihagyhatatlan alkalomnak gondoltam, szerencsére újfent nem csalódtam. A birtok borait Nagy László birtokigazgató mutatta be, és az első fél órában még az esemény beszélgetőpartnere, Szabó Zoltán sem nagyon jutott szóhoz. Nagy szó ez, itt már éreztük, hogy fajsúlyos dolgokkal fogunk találkozni!

kenszei
2014. november 18. 05:41:30
Cikkek
Koncert, kóstoló, szomszédolás
2010 szomorú év a magyar zenetörténetben, legalábbis egy Kispál és a Borz rajongó szemszögéből. Négy éve töretlenül bizakodtunk az újrakezdésben, így amikor felröppent a hír egy ötállomásos koncertsorozatról, az olyan volt, mintha előrehozták volna a karácsonyt. Észszerű lett volna a szomszédban megrendezett Fishing on Orfűre menni, de természetesen a jegyeket már elkapkodták, így mit tehet az ember, felkerekedik és többszáz kilométert utazik. Persze, hogy nevet is adjunk ennek a kiruccanásnak, mindezt “munka” címszó alá soroltuk be, a felvidéki turnéállomást pedig úgy vettük célba, mintha  szigorú szakmai szempontok vezérelnének bennünket, és a szlovák borokkal mindenképp meg kellene ismerkednünk
Pécsi Borozó
2014. június 23. 12ó
Cikkek
Portugieserek után Szlovákiában 1.

Úgy kezdtem első szlovákiai pincetúrámat, hogy a határtól számított negyedórán belül összetörtem a kocsimat. A részletektől eltekintenék, de némi segítséggel közlekedésre alkalmassá tett járművemmel azért eljutottam Trnavába, azaz Nagyszombatra. A város melletti szőlőhegyen, Suchá nad Parnouban, azaz Szárazpatakon megpróbáltam megfeledkezni az autóról és a borokra koncentrálni. Szívélyes vendéglátóim voltak, két pincészetnél is betekintést nyerhettem a borok és készítőik világába, az autószerelő számláját látva azt nem mondhatom, hogy megérte odamenni, de aztán mégis.

zoranka
2014. április 16. 06:10
Összesen 17 db találat. 3/6 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
13
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
15
16
17
18
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
22
2014. 09. 22. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
23
2014. 09. 23. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
24
25
26
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
27
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 27. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
2014. 09. 27. 8:00 - 23:00
Vokány Vokány, Vokány
2014. 09. 27. 9:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
28
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 28. 15:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
29
30