Kérem Várjon!
Cikkek
Tele volt a tér
I. Pécsi Bor és Grill Napok
bori
2011 augusztus 17.

Nagy érdeklődés mellett zajlott hétvégén az I. Pécsi Bor és Grill Napok. A jó idő is kedvezett a rendezvénynek, és csütörtöktől vasárnapig „telt ház” volt a Sétatéren. Hét borvidék majd két tucat borásza, gasztrósok, humoristák és koncertek várták a látogatókat.

„Abszolút pozitívan értékelem az elmúlt napokat, és úgy vélem jövőre is itt leszünk” - mondta el Boros Gyula, a szervező a rendezvényt GreenTeam képviselője a Pécsi Borozónak. „Látogatói, szervezői és kiállítói szempontból is sikeresnek értékelhetjük a fesztivált.”

A fesztivál rendhagyó koncepciója volt, hogy a borászatok mellett adott borvidékek, borút szervezetek is bemutatkozott. A borvidékenkénti három borászat mellett ugyanis egy-egy helyi szervezett is kitelepülhetett, hogy nyereményjátékokkal, beszélgetéssel, kiadványokkal népszerűsítse a borvidékét.

Mint az Boros Gyula elmondta, olyan programsorozatokat kívánnak szervezni, melyek nemcsak egy- egy bor, vagy gasztronómiai különlegesség bemutatását szolgálják, hanem a termék szülőföldjét is közelebb kívánják hozni a rendezvényre látogatóknak. Azt szeretnék elérni, hogy a látogatók ne csak jól érezzék magukat, hanem azokból egy kicsit haza vinni is tudjanak, akár egy jó bor, egy kellemes koncertélmény, vagy akár egy felfedezésre váró régió térképével.

Címkék
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
2016. 04. 02. 15:00 - 20:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
3
4
5
6
7
8
9
2016. 04. 09. 18:00 - 22:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
10
11
12
13
14
15
2016. 04. 15. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
16
17
18
19
20
21
22
2016. 04. 22. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
23
2016. 04. 23. 19:00 - 23:00
Siklósi Vár Siklós, Petőfi u. 9.
2016. 04. 23. 9:30 - 14:30
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
24
25
26
27
28
29
2016. 04. 29. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
30
2016. 04. 30. 18:00 - 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.