Kérem Várjon!
Cikkek
Teleky a házban
Megnyitott a Teleky Bistro
mz
2010 mjus 20.

Új éttermet adott Pécsnek Teleky Zoltán séf. Korábban a Pezsgőház és a  Wunderlich Pincészet konyháján is dolgozó szakács Teleky Bistro néven nyitott vendéglátóhelyet az Expo Centerben (Megyeri út 72.). Teleky és csapata olyan éttermet álmodott bele a szokatlan környezetbe, ahol elérhető áron magas minőséget kínálnak - a bisztró műfaj hagyományait feltámasztva.

Rengeteg kritika érte ezt az épületet, ahova most valaki megpróbál várat építeni” – mondta el a megnyitón a Pécs Holdingot képviselő Haszán Péter. A Pécs 2010 EKF támogatásával olyan rendezvénysorozatot is kínál majd az étterem, melynek során hónapról-hónapra egy nemzetiség konyhája mutatkozhat be vacsoraest keretében, sőt egy-egy étel a kínálatban is fellelhető lehet.

 „Izgalmas, friss ételeket fogunk készíteni, elérhető áron” – ígérte Teleky Zoltán. Mint azt a séf a Pécsi Borozónak elmondta, mind minőségben, mind választékban az átlagos menükínálat fölé pozícionálják a Bistrot. Ugyanakkor nem lesz házhoz szállítás: a célul kitűzött minőségi szintet nem tudnák úgy biztosítani.

A hétköznapokon ebédidőben, 11:30-tól 15 óráig nyitva tartó Teleky Bistrot autóval lesz érdemes megközelíteni. Bár gyalogosan kiesik, de gépkocsival könnyen elérhető, s parkolóhelyet sem kell keresgélni. Teleky és csapata tavaly óta már több fogadást és protokoll eseményt is levezényelt, s szándékaik szerint most is a maximumot hozzák majd ki magukból.

A napi ajánlat friss, szezonális és helyi ételekre épít elsősorban (külön öröm nekünk a pacal-, zuzapörkölt vagy a vesevelő), de fellelhető lesz néhány nemzetközi étel is. A leves, főzelék, főétel, készétel, desszert kínálaton túl tematikus összeállításokkal is készülnek, a péntekenként például a halak lesznek középpontban, halászlé, süllő, fogas is kóstolható lesz. A menü 790 forintba fog kerülni, az ajánlatból 1000 forinttól kezdődően lehet válogatni. 

Lájkolni lehet a Teleky Bistrot a Facebookon is.
 

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
13
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
15
16
17
18
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
22
2014. 09. 22. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
23
2014. 09. 23. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
24
25
26
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
27
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 27. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
2014. 09. 27. 8:00 - 23:00
Vokány Vokány, Vokány
2014. 09. 27. 9:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
28
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 28. 15:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
29
30