Kérem Várjon!
Cikkek
Térjen be a mi utcánkba 2011
Falusi Vendégfogadók VI. Sütő-Főző Fesztiválja
bori
2011 jlius 12.

Nagynyárádon rendezik meg a Falus Vendégfogadók sütő-főző fesztiválját július 30-án, az Országos Kékfestő Fesztivállal egy időben. A hagyományosan jó hangulatú verseny fő témája a grillezés lesz, a főzőversenyre még lehet jelentkezni.

Öt évvel ezelőtt októberben új, országos fesztivállal gyarapodott a falusi turizmus és Baranya rendezvénynaptára. Hazai és határon túli vendégfogadók csapatai mérik össze minden évben főzőtudományukat, és bizonyítják, hogy a falusi vendégfogadók kedves emberek, igazi virtuózok a bogrács forgatásában. Sőt, a rendezvényen a falusi vendégfogadók mellett kézművesek, borosgazdák, biotermelők és a turizmusképző és -szervező intézmények képviselői is felvették a fakanalat.

Program
9.30–10.00 előkészületek
10.00–12.00 grillsütés
12.00–13.00 zsűrizés
12.30–14.00 kóstoltatás
16.00-16.30 eredményhirdetés

Lesznek még kulturális programok a színpadon (hagyományőrző táncegyüttesek, kórusok, gyermekműsorok), kézműves kiállítás és vásár, helyi termékek bemutatója és vására, borkóstolók, lovaskocsikázás, szamaragolás, gyermekfoglalkozások.

Nevezni a mellékelt jelentkezési lapon lehet. Nevezési díj nincs, de minden csapatnak legalább 20 adag (6-8 dkg) ételt fel kell kínálnia kóstoltatásra a közönség számára.

A jelentkezés határideje: 2011. július 22. (péntek)

A verseny részletes felhívása és egyéb információk itt.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2019. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
4
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
5
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
6
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
7
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
8
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
9
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
10
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
11
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31