Kérem Várjon!
Cikkek
Új klaszter az Inkubátorházban
Bemutatkozott a Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter
bori
2011 janur 31.

A Dél-Dunántúli régió falusi turizmus szolgáltatóinak összefogását, működését, továbbfejlesztését és népszerűsítését fogja segíteni a nemrég alakult Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter. A szervezet beköltözésével újabb turisztikai klaszter kezdte meg működését a Vince utcai Inkubátorházban. A 12 taggal alakult klaszter majd fél ezer szolgáltatóval tart kapcsolatot Baranya, Tolna és Somogy megyéből.

A Baranya Megyei Falusi Turizmus Szövetség és a klaszter elnöki posztját is betöltő Szabó Géza elmondása szerint az új keretek között még hatékonyabban tudják folytatni az eddig megkezdett munkájukat.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, több, újszerű kezdeményezéssel is növelni fogják a falusi vendéglátók ismertségét. A marketingcégekkel, utazási irodákkal való kapcsolatépítésen túl képzéseket tartanak, de konkrét tanácsadást is tartanak például adózással, könyveléssel kapcsolatosan. De akár ötletekkel is szolgálnak, miként színesítse egy-egy vállalkozó a kínálatát. Saját minősítési rendszerükkel is a szállásválasztás, a figyelemfelkeltést kívánják segíteni. Már várják vendégeiket a védett természeti értékek közvetlen közelében lévő ökoporták, és nemsokára egészség- és gyermekporták is megkezdik működésüket.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2017. Június
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2017. 06. 01. 18:00 - 21:00
Főtér Pécs, Széchenyi tér 1.
2
2017. 06. 02. 18:00 - 21:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
3
4
5
6
7
8
9
10
2017. 06. 10. 12:00 - 20:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30