Új feldolgozót és pinceágat avatott Németh János az Ivánvölgyben. A családi, 1825-ös építésű régi présház mellé került egy külsőleg a tájba illeszkedő, de belül modern feldolgozó. Nagyobb lett a pincerész is: az ikerházakat új járat köti össze.

„Szekszárd kezdi megtalálni a hangját, s ebben nagy szerepet játszik a fiatal borász generáció” – mondta el Heimann Zoltán, a Szekszárdi borvidék elnöke a pinceavatón. „Párbeszéd van ezek között a fiatalok között, s ebben a csapatban Németh János egy fontos értéket képvisel. Ők jelentik a borvidék jövőjét.”

Mint azt Németh János elmondta, a sok munka, szaktudás nem elég egy szekszárdi pincészet sikeréhez. Kell a szőlő feltétlen szeretete, a helyi tapasztalat. „A boraink készítésénél továbbra is a hagyományos eljárásokat fogjuk összeházasítani a modern technológiával. Maradunk az oxidatív héjon erjesztésnél, megtartjuk a régi módszereket” – ígérte a borász, akihez kollégája s barátja, a villányi Kiss Gábor is eljött a pinceavatóra.

„A magyar borászatnak érdeke, hogy sok kis és közép méretű borászat működjön” – vélekedett a megnyitón Kiss Gábor. „Meggyőződésem, hogy pár éven belül ezek a borászatok adják majd meg az irányt, az ő hordóikban kell keresni a jót és az eredetit. Kell az az érzelmi kötődés, amellyel ők rendelkeznek.”

A feldolgozó és pince bejárása természetesen kóstolásba váltott át, több igen szép tételt néztünk meg még hordós formájában, köztük a régi tőkék kékfrankosát igyekeztünk többször is visszakóstolni, az este egyik fénypontja volt. Nekünk továbbra is tetszett a 2008-as cabernet sauvignon, ahogy a franc is. Ezek a borok mind-mind a 85-90 pont közti sávban mozognak. De a legvégére még a nagypapa hordójának házasítása is poharunkba került, már akik kitartottunk az összepakolásig – ebben azért segítettünk is, lemozogva kicsit a folyamatos kóstolást, kolbászos-sonkás hidegtálakat, pörköltet és réteseket. Meg kell említenünk, hogy borospincében még nem ittunk jobb kávét, mint itt, Tóth Sándor, a világ 6. legjobb baristája főzött nekünk ristrettókat, rispessókat, espressókat, megittunk vagy hat kávét fejenként a Don Cortezből.

Reméljük, hogy sok szép bort lesz még itt alkalmunk kóstolni, s egyszer a lehetőségként meghagyott oldalágakat is ki kell majd fúrni.