Kérem Várjon!
Cikkek
VAM boruk
Design Centerben három borász
Kéner Balázs
2011 mrcius 26.

Három borvidék három kézműves pincészete tartott közvetlen hangulatú, már-már „baráti” borkóstolót csütörtökön a budapesti VAM Design Centerben. A szekszárdi Németh János, az egri Sike Tamás és az etyeki Szövényi Áron mutatta be borait az érdeklődőknek. A bemutató helyszíne már csak borászati szempontból is szolgált érdekességgel: a ház pincerendszere adott otthont az egykori Magyar Királyi Borháznak, mely ebben a raktárában gyűjtötte össze a 19. századi borvidékeink borait, amik akkor innen indultak meg más országokba.

A sok látogatót vonzó borkóstolón a borászok kötetlen beszélgetés keretében meséltek pincészetükről és boraikról. A 2008-ban a Legeredményesebb Ifjú Borász címet elnyerő Németh János borai közül elsőként a 2010-es Kékfrankos Roséval indítottunk. Már a színe feltűnő volt, kissé sötétebb az átlagnál. Kortyolgatás közben a borász elmondta, hogy a tavalyi év a kékfrankos szempontjából sem volt a legkedvezőbb, így rozé készült a szőlőből: 2600 palacknyi. Friss, lágy bor, illatában a piros bogyós gyümölcsökön túl enyhébb barackgyümölcs is visszaköszön.

Ezek után jöhettek a testes vörösek: az öreg tőkéről szüretelt 2009-es Kadarka a maga fajtajelleges gyümölcsösségével, a kiváló évjáratú borok háziasításából készült 2008-as Porkoláb, végül a hasonlóan 2008-as Syrah és a pincészet csúcsbora, a Cabernet Franc, mellyel egy vastag, karakteres, elegáns bort sikerült alkotniuk.

Sike Tamás egri bikavére hozta az elvárható markáns zamatot, de a szürkebarát, az Egerszóláti Olaszrizling és az etyeki fehérek sem okozott csalódást. Bár az épület, a pincerendszer többszáz éves emléket őriz, ezekbe sajnos nem tekinthettünk be, pedig ez is megérne egyszer egy misét – amihez bőven tudunk választani a felsorolt borok bármelyikéből.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
2014. 12. 02. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
3
4
2014. 12. 04. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
5
2014. 12. 05. 13:00 - 2014. 12. 06. 21:00
Muzej Slavonije Horvátország - Eszék (Osijek), Trg Svetog Trojstva 2
6
2014. 12. 05. 13:00 - 2014. 12. 06. 21:00
Muzej Slavonije Horvátország - Eszék (Osijek), Trg Svetog Trojstva 2
7
8
2014. 12. 08. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
9
10
2014. 12. 10. 18:00 - 20:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
11
2014. 12. 11. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
12
13
2014. 12. 13. 10:00 - 2014. 12. 14. 20:00
Pincefalu Hajós, *
2014. 12. 13. 18:00 - 21:00
Pécsi Kulturális Központ Pécs, Dr. Veress Endre u. 6.
14
2014. 12. 13. 10:00 - 2014. 12. 14. 20:00
Pincefalu Hajós, *
15
16
17
18
2014. 12. 18. 16:30 - 18:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 12. 18. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31