Kérem Várjon!
Hírek
Vince és az apostolok
bernathp
2015 janur 26.

100%-ig biztos vagyok benne, hogy olvastam valahol, hogy Pécs Vidéke Hegyközségének az immáron III. Vince-napi rendezvénye – tavalyhoz hasonlóan – a Zsolnay Kulturális Negyed Panoráma termében lesz.  Ugyanis – tavalyhoz hasonlóan – ismét nagyon sokan voltak kíváncsiak szűkebb környezetünk újboraira, a borszentelésre valamint a tavalyi évet elemző szakmai előadásokra. Nem ott volt, az esemény – tavalyelőtthöz hasonlóan – az Apostolos teremben került megrendezésre. Jó volt, hangulatos volt, a borok is könnyen csúsztak, de azért jövőre kérjük vissza a Panoráma termet.

Nagy meglepetésemre 5 perccel kezdés előtt síri csendet, valamint hozzám hasonlóan tanácstalanul lézengő embereket találtam az E78 bejáratánál. Mint az kiderült, a magyar kultúra napja lévén, a Panoráma terem foglalt volt erre az időpontra, így a „vincézés” visszakerült az Apostolos terembe, ami azért is volt rossz hír, mert elkéstem és így lemaradtam a köszöntőről és az alpolgármesteri megnyitóról, ráadásul  mintegy huszadmagammal kénytelenek voltunk a teremből kiszorulván a folyosón ácsorogni az este első felében.

De félre a tüskékkel, a tavalyi (2010-hez hasonlítható) küzdelmes év ellenére tisztességes, jó borok születtek, találkozhattunk egészen ritka borfajtákkal, s persze a Kutatóintézet jóvoltából egészen új fajtákkal is. Az előadások nem meglepő módon a lisztharmattal foglalkoztak, a rendkívül csapadékos, párás évjárat követeztében szinte folyamatosan kedvezőek voltak a körülmények, így rányomta bélyegét 2014-re a szőlőbetegség és az ellene való védekezés.

Barics Gábriel káplán borszentelése valamint Marosi Péter, a BASF (Badische Anilin- und Soda Fabrik – vegyipari cég) képviselőjének értékelése növényvédelmi, illetve dr. Werner János, a PTE-TTK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet képviselőjének borászati szempontból történő évértékelése után kötetlen borozgatással nyugtáztuk a tavalyi évet.

A borok közül érdemes kiemelni Szabó Zoli Pécsi Saszláját, amely fajtát én személy szerint még soha nem kóstoltam borban, (s amely szerinte pont ilyennek kell, hogy legyen) – kettős hasznosítású szőlőfajtaként nem is gyakori a palackos változat. A fehérek közül a Radó Pince Zöldveltelinije, illetve a Matias Pincészet 2013-as Rajnai Rizlingje volt emlékezetes a Kutatóintézet „R2D2”-ja, az 54/2-es számozású új rezisztens fehérbora mellett.

A rozékat tekintve szintén Radóék zweigelt-kékfrankos cuvée-jét lehet említeni, illetve az idei vörös újbor felhozatalhoz képest igen szép tételt rittyentő, kis hordós érleléssel megspékelt portugieserrel jelentkező Schunk Józsefet. A zenedobozokat a Derendes Zenekar „kezelte”, rendes volt tőlük, ahogy a Pécsi Hegyközségtől a leredukálódott méretű helyszín kihasználása és kezelése. Lisicza Sanyi borait azért hiányoltuk.


N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30