Kérem Várjon!
Hírek
Vince-napot ünnepelt a pécsi hegyközség
Bernáth Péter
2013 janur 28.

???

Sok jó ember kis helyen is elfér. S aki a bort szereti, rossz ember nem lehet – teszik hozzá a borászok, borkedvelők. Január 25-én, pénteken tartotta Vince-napi borkóstolóját a Pécsi Hegyközség a Zsolnay Kulturális Negyed Apostolos termében. A szokásos évértékelő mellett borszentelés és borkóstolás is helyet kapott a programban.

Mint ahogy szinte az összes nívós rendezvényre – így erre is – igaz a mondás, érdemes korábban érkezni. A hivatalos megnyitó öt órára volt irányozva, a rutinosabb vendégek már fél öt felé kezdtek szállingózni az erre a célra berendezett helyiségbe. A délutánt Radó István, a hegyközség elnöke nyitotta meg, s az őt követő Csizi Péterhez, Pécs alpolgármesteréhez hasonlóan Vince napjához kötődő hagyományokról emlékezett meg. Ezt követően Lőrincz Sándor esperes megszentelte az „idei” borokat, s megáldotta a környék szőlőhegyeit.

                                                                                                             Fotók: Dobokay Máté

Szükség is volt az áldásra, hiszen a tavalyi évet kevés borász zárta a szívébe – folytatta a sort dr. Kozma Pál. A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének vezetője évértékelő beszédében elmondta, hogy 2012 sok szempontból a szélsőségek esztendeje volt. Februárban rekordhideg, júniusban és augusztusban rekordmeleg átlaghőmérsékletet mértek a Dél-Dunántúlon, márciusban ráadásul egy csepp eső sem esett, s ez bizony még a tapasztalt „vincellérek” dolgát is megnehezítette. Ezen körülmények ellenére a környék borvidékei tisztességesen helytálltak, ezt bizonyította a hátralevő időben felszolgált finomabbnál finomabb nedűk széles választéka.

A fehérborok nyitották a sort, a hagyományos fajták (olaszrizling, chardonnay, sauvignon blanc) mellett egyedi házasításokat is megkóstolhatott az összegyűlt nagyérdemű, az asztalunk egybehangzó véleménye alapján Schunk József olaszrizling-sauvignon blanc keveréke és zseniális illatú chardonnay-ja egyértelműen vitte a pálmát, de a fehérboros felhozatalra általában jellemző volt a magas színvonal. A rozéborok talán kevéssel, de elmaradtak ettől, míg a vörösborok ezúttal csak kis számban képviseltették magukat a rendezvényen.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy az első ízben a Zsolnay Negyedben megrendezésre kerülő esemény hatalmas sikert aratott, a csordultig telt Apostolos terem vendégei elégedetten térhettek haza. 

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2017. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2017. 03. 31. 9:00 - 2017. 04. 02. 17:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2
2017. 03. 31. 9:00 - 2017. 04. 02. 17:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
2017. 04. 22. 13:00 - 18:00
Mokos Pincészet Palkonya, 7771
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
23
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
24
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
25
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
27
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2017. 04. 27. 18:00 - 20:00
Főtér Pécs, Széchenyi tér 1.
28
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
29
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2017. 04. 29. 10:00 - 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
30
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.