Kérem Várjon!
Cikkek
Balkáni rikátok
Egy bor és még egy
zoranka
2014 janur 08.

Egy osztrák sort készültünk éppen kóstolni szokásos heti összejövetelünkön, amikor SzabóZé megjelent két borral. Nemrég bejárt tájakról hozta, no meg mert tegnap este az ortodox karácsony első napja volt, jómagam sütöttem česnicát is, így ezzel kezdtük keddi barátkozásunkat. Egy híján tucat borbarát kóstolta az egyetlen közös nevezővel bíró borokat: mindkettőben volt rkatziteli.

???

A grúz eredetű szőlő, amelyet az egyik legrégebbi termesztett szőlőfajtaként is ismernek, a Balkánon is rég gyökeret eresztett. A macedón bor egy nagyobb borászatban készült, házon belül a classic családba tartozik az év négy és fél millió liter bort előállító Stobiban, míg a bolgár egy kisebb családi borászat terméke, a kadarkáikról írtunk már korábban.

Stobi Rkaciteli 2011 (Macedónia)

Elsőre kicsit zárt illat, fülledtséggel, kis izzadtsággal, de kétségkívül határozott, és egyre nyíló illat. Alma, fehérbors, nekem egészen bejön, kortyban is van teste, egész tisztességes savak is vannak, persze, érezni a déli bor jelleget, az érett gyümölcsöket, a háttérben egy teás tónus is megjelenik. De ugyanakkor van lendülete a kortynak és frissességérzetet is ad. Egész arányos, jól összerakott, kellemesen elkortyolható bor, 84-85 pont, ***+ (Beszerzés a pincénél, kb. 1000 Ft).


Borovitza Rkatziteli Cuvée Bella Rada 2011 (Bulgária)

Rkatsiteli (rikat), chardonnay és sauvignon blanc házasítása. Illatban hordófűszerek, mintha egy picit több oxigént kapott volna a kelleténél. Kortyban is erőteljes, vastagabb, a fűszerek dominálnak, dohány, menta, ugyanakkor édes mazsola, tejkaramella és egy izgalmas sós utóíz. Fura, érdekes stílusú bor, érdekelne hosszabb szellőztetéssel mit mutatna. Így most olyan 83-84 pont, ***. (Beszerzés a pincénél, ajándék volt, boltban 15 leva, kb. 2200 Ft)

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
13
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
15
16
17
18
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
22
2014. 09. 22. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
23
2014. 09. 23. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
24
25
26
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
27
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 27. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
2014. 09. 27. 8:00 - 23:00
Vokány Vokány, Vokány
2014. 09. 27. 9:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
28
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 28. 15:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
29
30