Kérem Várjon!
Hírek
Birskörte a legjobb pálinka
MTI
2013 december 07.

A Brill Pálinkaház birskörtepárlata lett 2013-ban Magyarország Legjobb Pálinkája. A győztes egy palackját a csütörtöki Szent Miklós Pálinka Ünnepen helyezték el a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMGM) vitrinjében az elismerést korábban elnyert párlatok közé.

Idén csaknem négyszáz mintát küldtek be a hazai pálinkafőzdék, és a húsztagú zsűri az eddigiekhez képest végül egy új gyümölcs párlatát választotta - jelentette be Stégermájer Károly versenyigazgató a pálinkaünnepen megtartott díjátadón. Krizl Edit, a Brill Pálinkaház vezetője felidézte, hogy három évvel ezelőtt irsai olivér szőlőpálinkájukkal nyerték el a rangos elismerést, míg az idei verseny utolsó, harmadik körében birskörte párlatuk a Brill egy másik tételével, egy érlelt törkölypálinkával versenyzett. A Szekszárd melletti pálinkaház 2003 óta indul sikerrel versenyeken, pálinkáik mellett zöldségpárlataikat is nevezni szokták.

                                                                                                        MTI Fotó: Kovács Tamás

​Fehér György, a MMGM főigazgatója elmondta: immár hagyomány, hogy a Magyarország Legjobb Pálinkája címet elnyert párlatokat a múzeum erre a célra fenntartott vitrinjébe helyezik el az eredményhirdetés után. A pálinkák világával az MMGM látogatói a Színek, ízek illatok című időszaki kiállításon is megismerkedhetnek. V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár "vadízű, fanyar, csupa illat birspárlatként" jellemezte a Brill győztes termékét, majd Dlusztus Imre és Soós Kálmán A jó magyar pálinka című albumát mutatta be. Elmondása szerint a Mihazánk Könyvkiadó gondozásában megjelent 260 oldalas kötet komoly tisztelettel, a teljességre való törekvéssel, tudományos és kulturális igényességgel tekinti át a pálinka világát. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a díjátadó után megtartott köszöntőjében hangsúlyozta: a pálinka a magyar gasztronómia fontos terméke, amely az elmúlt években komoly minőségi javuláson ment át a hazai pálinkamanufaktúráknak köszönhetően.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
2016. 04. 02. 15:00 - 20:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
3
4
5
6
7
8
9
2016. 04. 09. 18:00 - 22:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
10
11
12
13
14
15
2016. 04. 15. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
16
17
18
19
20
21
22
2016. 04. 22. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
23
2016. 04. 23. 19:00 - 23:00
Siklósi Vár Siklós, Petőfi u. 9.
2016. 04. 23. 9:30 - 14:30
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
24
25
26
27
28
29
2016. 04. 29. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
30
2016. 04. 30. 18:00 - 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.