Kérem Várjon!
Hírek
Birskörte lett a legjobb magyar pálinka
bori
2013 prilis 22.

Birskörte pálinka nyerte el 2013-ban a Magyarország legjobb pálinkája címet az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyen Gyulán. A zsűri a 14-ik Kisüsti Pálinkafesztiválon szombaton hirdette ki az országos pálinkaverseny eredményét, tudtuk meg az MTI tudósításából. Lovász Sándor, a pálinkafesztivál ötletgazdája és szervezője elmondta: a nyertes párlat a harci Brill Pálinkaház terméke (akik egyébként 3 champion díjat és 10 aranyérmet is begyűjtöttek - nem véletlenül lettek a verseny legeredményesebb pálinkafőzdéje), és mint nemzeti kincs, a hagyományoknak megfelelően december nyolcadikán, a pálinkafőzők védőszentjének, Szent Miklósnak a napján kerül be a Mezőgazdasági Múzeum vitrinjébe.

A  második alkalommal megrendezett Nemzetközi Pálinka-, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupára nyolc országból érkeztek minták, a kupa legjobb versenymintája címet a székelyföldi Potilis Nobilis vadmálna pálinkája kapta - mondta Lovász Sándor. Hozzátette: a minták száma alapján a zsűri romániai és szerbiai országgyőztes címeket adományozott. A szerbiai minták közül az első helyen a DiBonis cég vilmoskörte pálinkája végzett, a romániai minták közül az országgyőztes címet szintén a székelyföldi Potio Nobilis cég vadalma pálinkájával vitte el.

Az idei versenyre nyolc országból több mint 750 minta érkezett. 228 kereskedelmi főzde, bérfőzető és magánfőzető vett részt a versenyeken.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2019. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
4
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
5
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
6
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
7
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
8
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
9
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
10
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
11
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31