Kérem Várjon!
Cikkek
Borjour a Millenárison
Az év legnagyobb beltéri borkóstolója
bori
2013 februr 15.

Az idei a negyedik Borjour Magnum. A február 16-i rendezvényen, a Millenárison 150 kiállító borászat fogja kóstoltatni összesen kb. 500 különböző borát, melyeket egytől-egyig megkóstolhatnak a vendégek - akár mindegyiket, egy belépővel. A Borjour ugyanis a legnagyobb rendezvényén sem szakít azzal a hagyományával, hogy az egyszeri belépőt megvásárló érdeklődők "odabent" korlátlanul, szabadon, tetszőleges sorrendben kóstolgathatnak. A Borjour Magnumra 2500 vendéget várnak, mi is ott leszünk.

A korábbi három évben a helyszín az ELTE Kongresszusi Központ volt, melyet az idén a Millenárisra cseréltek a szervezők, mivel az ELTE épületét kinőtték: a Millenárisra 2000-2500 vendéget várnak. Változás még, hogy tovább erősödik a gasztronómiai kiállítók jelenléte: a 150 borászat mellett az idén már közel 20 "gasztrós" (sajtos, sonkás, olivás, csokis, stb.) várja az érdeklődőket. Megmarad viszont a népszerű Bornotesz, mely tartalmazza az összes bemutatott bort, analitikai adatokkal - és alattuk hellyel a jegyzeteknek.



A rendezvény kommunikációja főként online, melynek hangsúlyos része két Facebook-alkalmazásból áll. Az egyik egy kvíz, melynek során a felhasználók a borfogyasztási szokásaikat vizsgáló kérdésekre válaszolva megkapják, melyik kiállító borászat a leginkább nekik való. A másik egy Facebook-nyereményjáték, melynek fődíja - a Budapesten különböző helyszíneken heti rendszerességgel borkóstolókat szervező Borjour és a Greenspark összefogásában - egy városi elektromos kerékpár, melyet a szervezők inkább nem a helyszínen adnak át a győztesnek...

A Borjour Magnumon a Pécsi Borozó is ott lesz, standunkon elérhető lesz a téli számunk, készültünk szóólappal, de munkatársaink személyesen is válaszolnak a felmerülő kérdésekre. Ha épp nem kóstolnak.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30